Betanított munkást és lakatost a legnehezebb itthon találni
Műanyag- és gyógyszeripari szakemberek, pénzügyi elemzők, asszisztensek, műszerészek, lakatosok, betanított munkások, ők a legkeresettebbek ma Magyarországon - írja a Világgazdaság.
Ugyanezeket a népszerű posztokat erősítették meg a Getwork Hungary Kft.-nél is, jelezve, az, hogy kik a legkeresettebbek az álláspiacon, régiónként változik. Észak-Magyarország és Észak-Alföld egyre inkább lemaradni látszik a foglalkoztatottság tekintetében - fogalmazott Küzmös László szakmai igazgató. Elmondása szerint Magyarország északkeleti részén jelentős túlkínálat van, itt szinte csak az ipari parkok kínálnak állást főleg a termelési, pénzügyi, informatikai és HR-szakembereknek.
A Foglalkoztatási Hivataltól kapott információk szerint míg a hazai munkaadók Budapesten több mint 14 ezer üres álláshelyre kerestek új kollégát, addig Békés, illetve Szolnok megyében ez a szám még a háromezret sem érte el. Jóval kevesebb az álláslehetőség Délkelet-Magyarországon, annál, mint ahányan elhelyezkednének - számol be a Világgazdaság.
Kapcsolódó anyagok:
Uniós szinten sokat dolgozik a magyar
Félmillió felett a képzett informatikusok fizetése
Magyar munkanélküliség növekedése: természetes vagy drámai?
Világméretű szakemberhiány fenyeget
Még mindig hiányoznak a mérnökök
Mi lesz a gyessel a több biztosítós rendszerben?
Egy vagy több biztosítós rendszer váltsa az egyre működésképtelenebb egészségbiztosítást? Ősszel valószínűleg eldől a kérdés, arról azonban egyelőre semmit sem hallani, mit fognak csinálni a biztosítók, ha a többszereplős verzió nyer. Mindenért a magántársaságok felelnének? Mfor.hu háttér.
.
HR
Itthon is elindult a harc a diákokért
A felsőoktatás átalakításával az intézmények életben maradása függhet attól, képesek-e megfelelő számú hallgatót magukhoz csábítani. Mfor.hu háttér. Vállalatvezetés
Zuhanásba kezdtek a mobilinternet árai
A Pannon elindította a 3G-nél is nagyobb sávszélességet biztosító, úgynevezett HSDPA hálózatát, a T-Mobile pedig az alap HSDPA sebességének duplájára képes hálózatot tesztel.
.
Tovább húzódik a bérharc Ferihegyen
Magyarországot is érinti a Citigroup-leépítés
Gyökeresen átalakul a TEÁOR rendszere
Megegyezés születhet a Picknél
Eltörölnék a kézipoggyászokra vonatkozó szigorításokat
Mozdonyt venne a MÁV
Tűzveszély miatt hívnak vissza félmillió Fordot
Mégsem alulfizetettek a McDonalds alkalmazottai
BenQ - Folyamatos törekvés a minőségre és az élvezetnyújtásra (x)
Olcsóbb lesz az édes élet
mfor.hu kereső Karrier
Ursula M. Burnst nevezték ki a Xerox Corporation elnökévé. Ezzel Anne Mulcahy ügyvezető igazgató után a második pozíciót is nő tölti be a cégnél.
Napi galéria
Reklámmustra 2006 - Díjátadás!
Korábbi galériák
ÜZLETI HÍREK
12:21 Nem lesz adócsökkentés Magyarországon
12:16 Milliárdos adósságai ellenére elkelt a Chicago Tribune
11:51 Deloitte: a digitális technológiák hatékonyabbá teszik a termékelhelyezést
11:26 Magyar munkavállalókra is számítanak Németországban
11:01 Nyolc járatot töröltek a berlini Lufthansa-sztrájk miatt
10:50 Duplájára emelkedett a burgonya termelői ára
10:31 Mégsem alulfizetettek a McDonalds alkalmazottai
10:11 Olcsóbb lesz az édes élet
hirdetés
Mfor.hu TOP 10 hír
Esélyt kaphatnak a 45 év feletti munkanélküliek
Hétfőtől lebukhatnak az egészségügy potyautasai
Új magyar médiabirodalom épül
Űrnagyhatalom lehet Magyarország
Szocialista fagyasztók
Busz tör a Metro babérjaira
Egy középkori vita - és annak rendezése
Április közepéig vallhatnak az APEH-nak a potyautasok
Pénteken kifutnak a Déliből az első Stadler-vonatok
Zuhanásba kezdtek a mobilinternet árai
SZAVAZÁS
Ön szerint hogyan alakuljon át az egészségügy?
Egy biztosító bőven elég, az extra szolgáltatásért versenyezhetnek a többiek
Versenyezzenek csak a biztosítók a kegyeinkért
Minden maradjon a régiben, az államban jobban bízom
hirdetés
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A vállalkozások számára kiemelten fontos a vállalati gépjárműhasználat költségeinek pontos és NAV-kompatibilis elszámolása. Összegyűjtöttük... Teljes cikk
A sportbelépő továbbra is az egyik legkedveltebb eleme a cafeteria-rendszernek 2025-ben, hiszen adózási szempontból is kedvező keretek között segíti... Teljes cikk
A Bérgarancia Alap a magyar munkajogi védelem egyik sarokköve, amely megóvja a dolgozókat akkor is, ha munkáltatójuk váratlanul fizetésképtelenné... Teljes cikk