Buszsofőrök tömeges kirúgásától fél a szakszervezet
Aggályosnak tartja a Volán-társaságcsoport újabb átszervezését a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége - írta az mti. A szervezet úgy véli, hogy az események hátterében a Volánok szerepe csökkentésének szándéka húzódik meg.
A szakszervezet közleményében a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter csütörtöki bejelentésére reagált, amely szerint egy Volán-társaságba vonják össze a hét régiós közlekedési társaságot. A KMSZ úgy véli, a mostani integráció nyílt beismerése a 2015-től működő regionális modell kudarcának.
A KMSZ szerint a szakma ilyen mértékű átszervezéseket nem tud markáns színvonalcsökkenés nélkül átvészelni. Egyben jelezte, hogy létszámleépítés esetén a "lélektani határt", az 1-1,5 százalékot meghaladó mértéket már nem fogja támogatni, és kész bármilyen törvényes eszközt igénybe venni a megakadályozására.
Az érdekképviselet sérelmezi, hogy csak sajtóhírekből értesülhetett az átszervezésről, és mielőbbi érdemi egyeztetést sürget az átszervezésről.
mti

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon