kapubanner for mobile

Coaching 2014: mi jelent majd versenyelőnyt?

"„Manapság a coaching gyakran jelenik meg úgy, mint úri huncutság, trend és múló divat, azonban ez nem így van" - mondja Bölcskei Mónika. A New Human BridgeSolutions Kft. vezetőfejlesztő trénere coachinggal kapcsolatos gondolatait osztotta meg velünk az évkezdés alkalmából. Cikkünkből kiderül, milyen eredményeket értek el 2013-ban és mire számítanak, milyen kihívásoknak kell megfelelniük 2014-ben.

- Mit jelent pontosan a coaching munka?

Bölcskei Mónika
- Több sapkám közül a coaching az, amelyik a legközelebb áll a szívemhez. Coachként hatékony kérdezéssel, aktív hallgatással és értő figyelemmel segítem üzleti ügyfeleimet, hogy elakadásaik feloldására a bennük lévő válaszokat előhívják, azokat akciókká formálják, megvalósítsák, és teljesítményükben eredményesebbek legyenek. Manapság a coaching gyakran jelenik meg úgy, mint úri huncutság, trend és múló divat, azonban ez nem így van. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint amit a napokban tapasztaltam. Coach képzést tartottam, ahol a résztvevők egy része hasonló előítéletekkel érkezett, majd a képzésben előrehaladva megtapasztalták ennek a szakmának a mélységeit, a tudományos hátterét, és a hatékonyságnövelő erejét.

- Hogyan értékelik az idei évet piaci szempontból, illetve mire számítanak jövőre?

- Ez az év sok szempontból hozott pozitív változást. A szervezetek éledeznek a válságból, és egyre inkább látják az emberi erőforrás fejlesztésben az utat.

- Milyen sikereik voltak 2013-ban?

- Szerencsésnek érzem magam, mert az idei évben több sikerünkre is büszke vagyok. Ezek közül 2 jelentős programot emelnék ki. Az egyik a júniusi Coaching Camp szakmai rendezvényünk, melyet Wieland Veronikával, Bognár Balázzsal és Bereczki Nellivel szerveztünk. Ez a rendezvény coach szakmai körökben nagy sikert aratott, így már szervezzük a 2014-es programot, melyre közel 150 főt várunk. A másik ilyen büszkeségem az ADHD (figyelemzavaros hiperaktivitás) coaching elindítása Magyarországon. Coaching ügyfeleim körében egyre nagyobb számban vannak a figyelemzavarral élő vezetők, akik a maguk szakmájában nagyon sikeresek, kreatívak, "leállíthatatlanok". Velük azért érdemes foglalkozni, mert az erősségeik sokszor rejtve, vagy félárbocon maradnak. Gondoljunk csak Steve Jobs-ra, aki az ADHD felismerése után lett sikeres üzletember, előtte pedig saját cégéből is elküldték viselkedészavara miatt.

- A személyzeti tanácsadó kereslet visszahúzódásával egyre többen tanulják és foglalkoznak coachinggal. Mivel lehet versenyelőnyt szerezni ezen a területen?

- Valóban több a coach, mint amennyit egyelőre a magyar piac el tud tartani. Gyakran keresnek meg kezdő coachok, hogy segítsek nekik elindulni, adjak nekik tanácsot, mondjam el az én receptemet. Mindig ugyanazt tudom mondani. Nagyon sok munka, tanulás, idő- és energia befektetés, kitartás és láthatóság szükséges a szakmaiság mellett ahhoz, hogy valakinek elinduljon a karrierje ebben a szakmában. Emellett két dolgot tartok még nagyon fontosnak, melyek tapasztalatból jöttek. Az egyik, hogy önmagában a coaching nem elég, jó, ha mellette máshoz is ért a szakember, hiszen az ügyfelek komplex megoldásokat várnak, és lehetőleg azokkal a szakemberekkel folytatják az elkezdett fejlesztéseket, akik már másban is bizonyítottak. A másik fontos dolog pedig a niche (piaci rés) megtalálása. Nekem szerencsém volt ebben is, az ADHD megtalált, én pedig megragadtam a lehetőséget.

- Mire számítanak, mi lesz a legnagyobb kihívás 2014-ben?

- Ügyfeleim körében többen is, csakúgy, mint más szervezetek elkezdtek mozgolódni innovatív fejlesztési megoldások felkutatása, elsajátítása és bevezetése terén. Mi az ADHD coaching programok mellett az action learning (team coaching) módszertant használjuk, tanítjuk. Nagyon bízom abban, hogy ezeknek a programoknak a bevezetésében egyre több támogatást tudunk majd nyújtani, hiszen a sikerfaktorok mellett számos rizikófaktor is van, ha nincs megfelelően felkészítve a szervezet az újdonságok fogadására. Erre már most vannak felkéréseink, ami mindenképpen kihívás lesz nekünk és partnereinknek is.

- Hol nem talál egymásra a kereslet és kínálat? Változnak-e a kihívások irányai?

- A tapasztalataim azt mutatják, hogy az egyéni fejlesztésről kezd ismét áthelyeződni a fókusz a csoportos fejlesztésre, viszont már nem tréning irányba, mint inkább team coaching irányába.

- Meg lehet-e jósolni, hogy merre tart a munkaerőpiac?

- A jóslásokat nem szeretem, bár a jelekben hiszek, és azok azt mutatják nekem, hogy már most erősödik egy vékony réteg a szervezetek terén, akik idővel nagyon el fognak húzni a többiektől. Sokan viszont sajnos lemaradnak, ha nem fedezik fel és nem mernek lépni időben a humán erőben rejlő potenciálokra való építésben. Hiszek a pozitív gondolkodásban, és hiszem, hogy ha az erősségekre fókuszálunk, akár szervezeti, csoportos vagy egyéni szinten, akkor előbb-utóbb megérik az a bizonyos gyümölcs.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mindig az utolsó pillanatra hagysz mindent? A tudomány szerint ez önvédelem

A halogatást sokan lustaságnak vagy rossz időmenedzsmentnek tartják, a kutatások szerint azonban egészen más áll a háttérben. Amikor egy határidő... Teljes cikk

Mit tanuljon ma a gyerekem, ha az AI mindent felforgat? - íme két szakember válasza

Az AI nemcsak állásokat, hanem teljes karrierutakat ír át. Craig Mundie, a Microsoft volt stratégiai vezetője szerint a jövő oktatásának a... Teljes cikk

Már január második péntekén feladjuk? Így maradj motivált!

Már feladtad az év eleji fogadalmakat? Nem vagy vele egyedül. Felmérések szerint az emberek 80%-a már az év első két hetében, és általában az... Teljes cikk