Covid-mentes, biztonságos munkahely: Minden, ami rajtunk múlik
Az őszi-téli időszakban minden évben felüti a fejét az influenza, amit mindannyian szeretnénk elkerülni, most azonban ennél is nagyobb kihívást jelent munkaadónak és munkavállalónak egyaránt a COVID terjedésének megelőzése.
Menni vagy maradni?
Ahogy a szakértő mondja, a foglalkozás-egészségügyben dolgozók vállára mindig is nagy felelősség nehezedik, hiszen sok esetben munkahelyek működéséről és működtetéséről döntenek, ami a jelenlegi speciális helyzetben - amikor a munkahelyek megtartása mindannyiunk számára fontos cél - még nagyobb kihívások elé állítják őket. „A mostani időszakban leggyakrabban felmerülő kérdések egyike az, hogy kik azok a munkavállalók, akik bemehetnek a munkahelyükre és ott biztonságban dolgozhatnak, annak ellenére, hogy a kollégák közül valakinek pozitív lett a koronavírus tesztje. Ebben az esetben a hatósági határozat és a cégvezetés egyéni mérlegelése dönt. A kontaktkutatással kapcsolatban is élénk a partnereink érdeklődése, közülük sokan nyitottak a fizetős vizsgálatok elvégzésére is annak érdekében, hogy tovább fokozzák a munkahelyi biztonságot” - osztja meg Ruzsás doktornő.
Gyorsan változó szabályok
A járvány ideje alatt előfordul, hogy napról-napra változnak a szakmai ajánlások, amelyekkel nem mindig könnyű lépést tartania a cégeknek. Tavasszal például jóval szigorúbbnak bizonyultak a munkahelyi beléptetéskor alkalmazott testhőmérséklet mérésével kapcsolatos rendelkezések, így a testhőmérséklet határt 37,2-37,4 °C között jelölték ki. A jelenlegi álláspont szerint az oktatási intézményekben 37,8 °C-os értéknél húzták meg a határt, amit a munkaadók közül is sokan alapul vettek a szabályaik kialakításakor. „Fontos még ezen kívül az igen alapos, igazoltan vírusölő hatású tisztítószerekkel végzett takarítás, a munkaeszközök gyakori fertőtlenítése és a kézfertőtlenítők elhelyezése a munkaterületen, a mosdóknál, valamint az öltözők és az étkezők közelében” - folytatja az orvosigazgató, aki örömmel látja, hogy a tavaszi hullámot követően a legtöbb helyen törekedtek arra, hogy a megfelelő biztonsági intézkedések betartása mellett újra megnyissák a korábban lezárt részlegeket, munkaterületeket.
Kell-e maszkot viselni az irodában?
„Szerencsére ma már a helyes maszkviselésről is sokat tudnak az emberek, és személy szerint azt is nagyon örömtelinek tartom, hogy egyre több helyen teszik kötelezővé a szájmaszk használatát. A munkaadók házon belül érvényre juttathatnak a hivatalos jogszabályoknál szigorúbb előírásokat, melyek értelmében egyes munkaterületeken kötelezővé tehetik a maszkviselést akár a teljes munkaidőben és egyéb biztonsági intézkedéseket hozhatnak” - részletezi Dr. Ruzsás Éva, aki a partnerekkel történő egyeztetések során mindig kihangsúlyozta a szájmaszkok helyes viselésének fontosságát. Az irodákban annyi enyhítés megengedett a szakértő szerint, hogy a számítógép előtt ülve - az íróasztalok között minden esetben tartva a biztonsági távolságot és a munkaterek között biztosítva a megfelelő izolációt - maszk nélkül tegyék a dolgukat a munkatársak, ha viszont felállnak, mindenképpen fel kell venniük a szájmaszkot.
Biztos távolságban
A munkahelyi biztonság megteremtése és fenntartása nem csak a fizikai feltételeken múlik, hanem a szervezés is komoly szerephez jut: „Partnereinknek a járvány első hullámát követő visszatérés során azt javasoltuk, hogy a kollégákat fokozatosan engedjék be újra a munkahelyükre: sok helyen kezdetben csak a dolgozók egyharmada járt be, a többiek csak később, a fokozatosság elve alapján csatlakozhattak. Az a megoldás is optimálisnak bizonyult, amikor fele-fele arányban osztották el a home office és az irodai munkavégzést a munkavállalók között, a csoportok pedig bizonyos időközönként (ideális esetben minimum 2 hetente) váltották egymást, így megvalósítva a home office ideje alatt a karantén leteltét is.” A doktornő szerint a kollégák közötti izoláció biztosításához nagyban hozzájárult a plasztik elválasztófalak emelése, amelyek nem csak a számítógépes állomásokat szeparálja el egymástól, hanem a gyártósorok mellett dolgozók biztonságát is növeli. Ahol megvalósítható, a fentieken túl sokat nyom a latban a különféle levegőfertőtlenítő berendezések működtetése, a munkaterek, az öltözők, az étkezők vagy például a raktárak ózonos fertőtlenítése. A friss levegő beengedése és a levegőcsere mindenképpen ajánlott, ez a gyakori szellőztetés mellett a légkondicionálóval is könnyen megvalósítható. (A levegőt áramoltató rendszert a jelen helyzetben kulcsfontosságú soron kívül és a korábbinál nagyobb gyakorisággal tisztítani, fertőtleníteni és ellenőriztetni!)
- 2023.06.06Napi, heti pihenőidő és az új visszaélés-bejelentési törvény A workshop második felében azzal foglalkozunk, hogy az Európai Unió Bírósága 2023. márciusában egy magyar ügy kapcsán kimondta, hogy a heti és a napi pihenőidőt elkülönítve kell kiadni. Ez a magyar „általános munkarend” alapulvételével azt jelenti, hogy a szombati és vasárnapi naptári napokra eső heti két pihenőnap előtt kell kiadni a 11 órás napi pihenőidőt, tehát péntek 13.00 óra után munka már nem végezhető.
Részletek
Jegyek
- 2023.06.27IFRS Halasztott adó képzés Élő, interaktív, online képzés a nemzetközi beszámolókészítési elvek szerint az adózás számviteli kezeléséről. Fő cél: - a halasztott adó fogalmának megismertetése: mitől halasztott? - a halasztott adó elszámolásának célja és jelentősége - a számítás esetei és gyakorlati példákon keresztüli bemutatása.
Részletek
Jegyek
- 2023.09.01I Land gamifikált készségfejlesztés Gamifikált készségfejlesztő e-learning programunk játszva tanít: 30 napon keresztül, napi 20-30 percben egy izgalmas virtuális küldetésen vezetjük végig a résztvevőket.
Részletek
Jegyek
- 2023.10.10MŰEGYETEMI ÁLLÁSBÖRZE 150+ KIÁLLÍTÓ, TÖBB SZÁZ ÁLLÁS ÉS SZAKMAI GYAKORLAT VÁR! Kiállítóink hallgatókat, frissdiplomásokat és tapasztalt munkavállalókat is várnak állásajánlataikkal.
Részletek
Jegyek
Az irodai dolgozók 64 százaléka akár munkahelyet is váltana, ha a home office lehetőségét teljesen elvennék tőlük. Az irodai munkavégzéstől... Teljes cikk
2022. évben a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság 13 889 munkáltatót ellenőrzött, a vizsgálatok során a foglalkoztatók 71 %-nál tárt fel... Teljes cikk
Egy Linkedin posztból indult el egy kommentfolyam, majd Jobangel nálunk, a HR Portálon fejtette ki a véleményét a munkahelyi zaklatás, megfélemlítés... Teljes cikk
- Nem lesz feltétel az olasz egészségügyben a Covid elleni védőoltás 8 hónapja
- Az érzelmileg intelligens munkavégzés ereje 8 hónapja
- Az alkalmazkodóképesség a soft skill toplista élére tört 9 hónapja
- Soha semmi nem változtatta még meg ilyen gyorsan a munka világát 9 hónapja
- Óriási problémákat okoz a munkaerőpiacon a poszt-Covid 10 hónapja
- Miért nem csendesedik a felmondási hullám? 10 hónapja
- A magyar munkaerőpiac helyzete a háború árnyékában 12 hónapja
- Megkongatták a vészharangot a buszos vállalkozók 1 éve
- Mi Hazánk: Töröljék el az oltási kötelezettséget az érintett szakmákban! 1 éve
- A beoltott amerikaiak kétharmada különadót vetne ki az oltatlanokra 1 éve
- Lassan visszaáll a járvány előtti szintre az USA munkaerőpiaca 1 éve