Csődbe mehetnek Budapest bevásárlóutcái
Csődközeli állapotokat és elbocsátásokat tapasztal a főváros legnépszerűbb tematikus utcáinak menedzsmentje. A Bartókon, a Falkban, a Rádayban és a Liszt Ferenc téren is nagy a baj.
A programban résztvevő, összesen 193 üzletet képviselő BUM szerint a bérleti díjak elengedése és az alkalmazottak további bértámogatása segíthet a népszerű utcák kereskedőin, akik többek között vendéglátóegységeket, galériákat, aukciós házakat, kézműves és más kiskereskedelmi üzleteket tartanak fenn.
„Tudomásunk szerint 84 üzlet már zárva tart, a többiek pedig a délután háromig való nyitvatartással próbálják megkeresni a napi bevételt. A kereskedőkkel történő interjúk viszont nagyon elszomorítóak, mert a legtöbben attól tartanak, hogy a járvány végén már nem tudnak újra nyitni. A Haris közben például tudunk olyan vállalkozóról, aki negyven év után lehet, hogy végleg bezárja a boltot. A következő hetekben is folyamatos kapcsolatban leszünk velük, mert a tapasztalataink alapján két fontos mentőpillérre kell most fókuszálnunk: a bérletidíjak elengedésére és az alkalmazottak béreinek megteremtésére” - mondta el Antal Attila, a BUM igazgatója.
A BUM tapasztalatai szerint a kormány által hozott segítő intézkedések, a járulékok elengedése sem menti meg a vállalkozásokat, mivel a legtöbben az alkalmazottak nettó bérét sem tudják kifizetni. Az általuk képviselt 11 tematikus utca/terület ugyanakkor a főváros arculatának meghatározó elemei, amit az ott működő vállalkozások tesznek élővé és népszerűvé a turisták és a helyiek számára. A társaság ezért bértámogatást és újrakezdő hitelcsomagokat szeretne kiharcolni az általa képviselt cégeknek. Véleményük szerint a kijárási korlátozás után a bezárt üzletek száma meredeken nőni fog, így gyors intézkedésre lenne szükségük.
A programban lévő tematikus utcák üzleteinek állapota a kijárási korlátozás előtt:
Bartók Béla Boulevard, Bartók Béla út: 21 üzletből 12 zárva tart
FalkArt Fórum, Falk Miksa utca: 34 üzletből 14 zárva tart
Fashion Street, Deák Ferenc utca: 15 üzletből 2 zárva tart
Királyutca-Designutca Klaszter, Király utca: 14 üzletből 4 zárva tart
KultUnio Klaszter, KultUnio negyed (VI. és VII. kerület): 52 üzletből 26 zárva tart
Broadway Egyesület, Liszt Ferenc tér: 9 üzletből 5 zárva tart
Palota Piknik Egyesület, Mikszáth tér és Krúdy Gyula utca: 4 üzletből 2 zárva tart
Pozsonyi Piknik Egyesület, Pozsonyi út és környéke: 9 üzletből 3 zárva tart
Ráday Soho Egyesület, Ráday utca: 30 üzletből 16 zárva tart
Haris Bazár Klaszter, Haris köz: az összes üzlet zárva tart
Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága (7 Vásárcsarnok): egyelőre nyitva, de a kis termelők többsége nem jár fel
fotó: MTI
- 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Több mint ezer dolgozót helyeztek át alacsonyabb bérű munkakörbe a győri Audinál – akár bruttó 400 ezer forinttal alacsonyabb bérrel. Az... Teljes cikk
Egyre gyakoribb, hogy az állásra pályázók mesterséges intelligencia segítségét veszik igénybe az önéletrajz megírásához. Nem ördögtől való,... Teljes cikk
A hazai munkaerőpiac látszólag megnyugodott: a dolgozói fluktuáció országos szinten csökken, a vállalatok mégis egyre nagyobb kihívásokkal néznek... Teljes cikk
- Vannak tanárok, akik csak most kapták meg a járvány miatt járó táppénz-kiegészítést 13 hónapja
- A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek 2 éve
- Felmérés: alapelvárás lett a rugalmas munkaidő, sokakat frusztrál a munkahelyi technika minősége 2 éve
- Az elmúlt 15 év legnagyobb növekedését tapasztalták a családi cégek tavaly 2 éve
- Egy év fizetés nélküli szabadság után mondtak fel azoknak a katonáknak, akik nem oltatták be magukat covid ellen 2 éve
- Csaknem 30 milliárd forintot osztanak szét a járvány alatt dolgozó egészségügyisek között 2 éve
- Vis maior a koronavírus-járvány - a kockázatot nem a bérlőnek kell viselnie 3 éve
- A világjárványok és az energiaválság aggasztja legjobban a magyar cégvezetőket 3 éve
- Itt az új szabályozás! Teljesen megváltozik a taxisok élete 3 éve
- Óriási problémákat okoz a munkaerőpiacon a poszt-Covid 3 éve
- Áttörést hozott a Covid a cégek IT-fejlesztésében 3 éve