kapubanner for mobile

Csökkent a munkanélküliek száma Észak-Magyarországon

Az észak-magyarországi régió három megyéjében - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében - áprilisban mintegy 90 ezren kerestek munkát, a regionális munkaügyi központ közlése szerint a nyilvántartott munkanélküliek aránya az előző hónaphoz képest 4 százalékkal, 3,6 ezerrel csökkent, ugyanakkor az elmúlt év hasonló időszakához képest 9 ezerrel nőtt.

A régió megyéi közül Borsod-Abaúj-Zemplénben 58,3 ezer, Heves és Nógrád megyében pedig 15,8-15,8 ezer munkanélkülit regisztráltak a munkaügyi kirendeltségek. Az előző hónaphoz képest mindhárom megyében számottevően mérséklődött a munkanélküliek száma. Borsodban 3,6 százalékkal (2.190 emberrel), Heves megyében 4,2 százalékkal (699-cel), míg Nógrádban 4,5 százalékkal (748-cal) kevesebb munkanélkülit tartottak nyilván.

Ugyanakkor az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva mindhárom megyében emelkedett az állástalanok száma, Borsodban és Nógrádban 12 százalékkal, Hevesben pedig 8 százalékkal volt több a munkanélküli, mint 2006 áprilisában.

A régióban a nyilvántartott álláskeresők létszáma alapján számított munkanélküliségi ráta áprilisban 17,6 százalék volt, 2 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban.

Az ország régióit tekintve ez az arány a legmagasabb. Részletezve: Borsodban 19,9, Hevesben 12,2, Nógrádban 17,9 százalékos volt áprilisban a munkanélküliségi ráta.

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek