Klimax: Dolgozó nők, akik minden nap újrahangolják magukat, mert nincs más választásuk

Ma a menopauza világnapja van, de ne számíts tőlem ünnepi szólamokra. Nem fogom azt mondani, hogy ez az újjászületés, meg a második tavasz cseresznyevirág-illatú időszaka, mert tudjuk jól, hogy ez nem így van, egyenesen kitör a frász attól, ha így fogalmaznak.

A menopauza frázisokkal való kitömése olyan, mint egy rosszul sikerült inspirációs tréning egyik szólama. A klimax a tested változásainak a biológiai valósága, az ösztrogénszinted csökken, a hőszabályozásod felborul, az alvásod felszínessé válik, és az idegrendszered úgy reagál, mintha állandó készenlétben lennél.

Tízből hat nő küzd hőhullámmal, öt alvászavarral, és minden harmadik szorongással vagy hangulatingadozással. A klimax színtiszta fiziológia, pszichológia és identitásváltozás egyszerre.

Mégis, a legtöbben még mindig nem szólalunk meg, mert nem akarunk gyengének tűnni.

Nem kérdezünk, mert nem szoktuk meg és talán nem is tudjuk, kitől kéne. Még mindig tarol a csendben tűrés kényszere, működnek a belénk sulykolt mondatok, beégtek az elvásárok.
Ezért - miközben a testünk naponta üzen nekünk -, a világ továbbra is azt várja tőlünk, hogy mosolyogjunk, teljesítsünk, legyünk fiatalosak és ugyanúgy vigyük tovább az összes szerepünket és cipeljük a terheinket, mintha semmi sem történne velünk.

Nem, a klimax nem új kezdet, de lehetőség arra, hogy végre ne kelljen tovább hazudnod legalább saját magadnak. Nem kell minden nap erősnek lenned, nem kell mosolyognod, ha fáradt vagy és nem kell eljátszanod, hogy „semmi bajom, csak a hormonok”.

A klimax arról is szól, hogy meg kell tanulnod bízni a tested jelzéseiben még akkor is, ha ez most még éppen ismeretlen terep a számodra. Bíznod kell benne, hogy megértsd, nem te romlottál el, csak életed eddigi talán legnagyobb változásán mész keresztül, amit senki nem tanított meg kezelni.

Ezért a klimaxról csak őszintén szabad beszélni, szólamok, a folyamatot lekicsinyítő jelzők és cukormáz nélkül. Mert ha nem beszélünk róla őszintén, akkor újabb generációk nőnek fel úgy, hogy a klimax még mindig tabu, és a női test működése még mindig félreértett terület.

A világnap legyen inkább emlékeztető. Emlékeztessen arra, hogy jogod van érteni, mi történik veled, jogod van segítséget kérni, jogod van kimondani, ha fáj, ha zavar, ha félsz. A klimax a testeink izzadtságszagú történetei hőhullámban, sírásban, verejtékben, álmatlanságban és elengedésben.

Ez a világnap számomra azt jelenti, hogy végre elmondhatjuk, ha fáradtak, bizonytalanok, kimerültek vagyunk. Hogy senki nem érti félre, ha néha utáljuk, máskor meg sajnáljuk a testünket, de mégis vigyázni akarunk rá, mert a miénk. Nem akarunk fiatalnak látszani csak néha, de abban biztosak vagyunk, hogy nem akarunk láthatatlanná válni.

Nem vágyunk új kezdetre, csak egy olyan közegre, ahol nem kell magyarázkodni, hogy miért nem alszunk és miért nézünk úgy ki, mint a saját öreganyánk, hogy miért felejtünk el szavakat, vagy miért osonunk ki a mosdóba két megbeszélés között, hogy lecseréljük az átizzadt felsőnket. 

Ez a világnap a klimaxos nőké, akik dolgoznak, élnek, szeretnek, és közben minden nap újrahangolják magukat, nem azért, mert olyan nagyon erősek, hanem mert nincs más választásuk.

Ez a nap akkor lesz igazán a miénk, ha arról szól, hogy végre nem kell bocsánatot kérnünk a változásainkért és nem kell erősnek látszanunk. A klimaxot nem szeretjük, nem is kell szeretni. De ha már átéljük, legyen egy jó lehetőség arra, hogy végre ne kelljen többé eljátszani semmit. És talán ez az egyetlen kezdet, amiről érdemes beszélni.

Koch Mária
employer branding tanácsadó
menopauza kutató, klimaxcoach
egészégügyi szakújságíró
MMT és MOTE tagja
helloklimax® program alapító
menopauzashop.hu alapító

A nyitóképen a szerző, Koch Mária