kapubanner for mobile

Drámai a sofőrhiány a BKV-nál

A buszsofőrök és trolivezetők soha nem látott ütemben mondanak fel a BKV-nál, így a budapestiek ritkábban közlekedő, még zsúfoltabb járatokra készülhetnek.

sofőrhiány bkv budapest-

Soha nem látott szintre ugrott a BKV-nál a sofőrhiány mértéke. A helyzet odáig fajult, hogy a társaság jelezte a városvezetésnek: ha nem avatkozik közbe, a budapesti lakosok ritkábban közlekedő és zsúfoltabb buszokra készülhetnek. A BKK ugyanis érdemi beavatkozás nélkül 2022 második felében csak tartós személyzethiány mellett lesz képes üzemelni, és nem fogja tudja maradéktalanul biztosítani a menetrendi feladatok ellátását. Ez a gyakorlatban a szolgáltatási színvonal érzékelhető romlását jelenti majd - értesült a VG.

A buszsofőrök és trolivezetők soha nem látott ütemben mondanak fel a cégnél, így gyakorlatilag lehetetlenné vált a menetrendi igények kiszolgálása.

A lap úgy tudja, először idén májusban, aztán júniusban is rekordot döntött a járművezetői létszám csökkenése: tavasz végén 48, a nyár első hónapjában pedig 55 sofőr hagyta ott a BKV-t.

2021 óta 300 busz- és trolivezető tűnt el a cég állományából, a járművezetők száma pedig mostanra a 2017-es szintre zuhant vissza: nem éri el a 2400 főt sem, miközben tavaly év elején még a 2700-at közelítette.

Július óta átlagosan napi 50-60 esetben történt meg, hogy a BKV nem tudott járművezetőt biztosítani. Ezek az autóbuszok értelemszerűen kiestek a menetrendből, és a telephelyeken maradnak. A nyári időszakban pedig még a szabadságolások is nehezítették a munkavégzést. A helyzet egyaránt sújtja Budát és Pestet. 

A VG által megismert adatok szerint a kilépő BKV-s sofőrök háromnegyede öt éven belül hagyta ott a céget, az összes távozó járművezető negyede pedig egy éven belül állt fel.

Arról, hogy ilyen súlyos hiány van gépjárművezetőkből országszerte, ebben a cikkünkben írtunk. Szinte egész Európában ez egyébként a helyzet, Spanyolországban már olyan nem megszokott célcsoportokban is toboroznak, mint a nők, hogy enyhítsék a hiányt.

Fotó: unsplash.com

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek