Egyelőre elmarad az elbocsátási hullám
A vállalkozások vezetői vélhetően nagyjából már tisztában vannak a kormányzati megszorítások őket érintő részével, ám a munkaügyi központok adataiból úgy tűnik, egyelőre kivárnak a leépítésekkel - írja a Napi Gazdaság.
Bár a kormány megszorító intézkedéseinek munkaerő-piaci hatásai még nem érzékelhetők, több munkaügyi szakember úgy véli, a legnagyobb problémák a mikro- és a kisvállalkozások körében adódnak majd. Ezt a véleményt alátámasztja a megyei munkaügyi központok álláspontja, amely szerint elsősorban a 10-20 főt foglalkoztató vállalkozások képviselői számolnak be elbocsátási tervekről.
Emelkedik a munkanélküliek aránya
Somogy megyében a július végi adatok szerint 2005 azonos időszakához képest 5,5 százalékkal nőtt az állástalanok száma, és a munkanélküliségi ráta meghaladja a 12 százalékot. A térséget jellemző kis- és középvállalkozások nem tudják növelni a létszámot, sőt inkább leépítenek. Somogy megyében a július végi adatok szerint 2005 azonos időszakához képest 5,5 százalékkal nőtt az állástalanok száma, és a munkanélküliségi ráta meghaladja a 12 százalékot. A térséget jellemző kis- és középvállalkozások nem tudják növelni a létszámot, inkább leépítés várható. Megduplázódott az elbocsátási szándékot bejelentő gazdasági szervezetek száma és az elbocsátandók létszáma is a tavalyi évhez képest Borsodban, de ez nem a megszorító intézkedések hatása.
Viszonylag csendes a munkaerőpiac Hevesben, de nem elképzelhetetlen, hogy ez vihar előtti csend. Néhány cég jelzett 30-50 fős leépítést, ami összességében valamivel kevesebb, mint az elmúlt években. A regisztrált munkanélküliek száma az év első hét hónapjában 1-2 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor. Nógrád megyében az idei első félévben összesen öt munkáltató 121 fő elbocsátását jelentette be. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázatának első fordulójában 7 nyertes cég Nógrád megyei telephelyén megvalósuló beruházás révén 107 új munkahely létesül, ezek a beruházások azonban még nem készültek el, a foglalkoztatás 2007-ben kezdődik meg.
Ahol nő a foglalkoztatottság
Bíztató a helyzet Bács-Kiskun megyében: az első félévben 25 alkalommal jelentettek be csoportos létszámleépítést, ami összesen 525 munkavállaló elbocsátását jelentette, ám ezzel szemben közel 1,6 ezer álláslehetőséget kínáltak ebben az időszakban. Az elmúlt hónapok adatai alapján nem aggódnak a Baranya Megyei Munkaügyi Központban sem: a nyári hónapokban tovább csökkent a regisztrált állástalanok száma, s immár alig haladja meg a 20 ezret. Győr-Sopron-Moson megyében a legfrissebb adatok szerint 30 százalékkal kevesebben vannak állás nélkül, mint egy évvel korábban. A megyében alig több mint 8,2 ezer munkanélküli van, számuk csupán az elmúlt hónapban további 140-nel csökkent. A betöltetlen álláshelyek száma viszont júliusban 2471-ről 2705-re emelkedett.
A Fejér megyei adatok azt mutatják, hogy a térségben továbbra is dinamikusan növekszik a foglalkoztatás, hiszen csupán az elmúlt hónapban több mint ezer új álláshelyet jelentettek be. Figyelemre méltó, hogy a munkahelyet kínáló cégek között az országos átlagnál nagyobb a kis- és középvállalkozások aránya. Az elmúlt egy évben a regisztrált munkanélküliek száma Csongrád megyében 3100-zal csökkent. Csongrádban csupán júliusban 1560 új munkahelyet jelentettek be, döntően közepes méretű vállalatok - közli a Napi Gazdaság.
Kapcsolódó anyagok:
Megugorhat a fizetésképtelen magyar cégek száma
Készül a közigazgatásban dolgozók teljesítményének értékelési rendszere
A szakszervezetek bizakodnak, a cégek elbocsátanak
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk
"Szép álom, hogy a cégek karácsony előtt ne rúgják ki a dolgozóikat, de rendszeresen kapunk év végi elbocsátásokról híreket" – mondta a HR... Teljes cikk
Az RTL Csoportot súlyos válság rázza meg: Németországban akár ezer dolgozót is elküldhetnek, miközben a cég 17%-os bevételkiesésre figyelmeztette... Teljes cikk
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben