Egyértelműen negatívan érinti a magyarokat az új osztrák munkajogi változás
2018. szeptember 1-jén lépett hatályba a törvény, amely lehetővé teszi, hogy napi 12, illetve heti 60 órát dolgozzanak az ausztriai munkavállalók. A törvény szerint a munkavállaló visszautasíthatja a további munkavégzést a napi 10. óra után, illetve a heti 50. óra után. És még felmondási védelem is megilleti, de ez a valóságban másként van.
Felmondási védelem valójában nem létezik -mondja a szakember. Hiszen a gyakorlatban a munkavállalónak egyszerűen felmondanak, ha nem hajlandó túlórázni, és ezzel a munkaviszonyának vége szakad. A dolgozó ilyenkor legfeljebb a bíróságra mehet azzal az indokkal, hogy hátrányos megkülönböztetés érte. De itt is a munkaadó járhat jól, hiszen a felmondást az osztrák szabályok szerint nem kell megindokolni.
Így tehát a jövőben már az üzemi tanácsok sem tudnak semmit tenni, hiszen a törvényből kikerült a beleszólási joguk, ami a 11. és 12. órában történő munkavégzésre vonatkozott. A szakember szerint a munkaidő változása ezen kívül súlyos kihatással van az egészségre, a szabadidőre és a munkavállalók bevételeire is, nem beszélve a gyerekek felügyeletéről.
2018. szeptember elsejétől, csúsztatható munkaidős modell esetén a 60 órás munkahét pótlékmentesen lesz ledolgoztatható. Azaz kvázi túlóráztatnak túlórapótlék nélkül.
De segítséget is kaphatnak az Ausztriában dolgozó magyarok. Az Osztrák Szakszervezeti Szövetség, azaz az ÖGB illetve az ágazati szakszervezetek jogi tanácsadásához fordulhatnak a szakszervezeti tagok, valamint az ÖGB magyar és román nyelvű tanácsadását is felkereshetik az érintett munkavállalók, Eisenstadtban, Neusiedl am See-ben, Oberwartban, Oberpullendorfban és Güssingben. Ezen kívül azok, akik nem szakszervezeti tagok, a Munkáskamarától kaphatnak segítséget.
autoszektor.hu
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Az EU-ban a nemek közötti bérszakadék átlagosan 13%. Magyarországon a női bérek hátránya 18%. Az egyenlő díjazás alkalmazásának egyik gátja a... Teljes cikk
Az év végi bér- és adótervezési időszakban a vállalatok egyre nagyobb figyelmet fordítanak a költségek optimalizálására – ebben pedig a... Teljes cikk
Most októberben is aktuális egy "ledolgozós szombat". Sokan tapasztalják, hogy bizonyos ünnepnapok körüli munkarend-átalakítás különösen a... Teljes cikk
- Brutális szigorítás Nagy-Britanniában: nyelvvizsga nélkül nincs munkavállalás 2 hónapja
- Versenytilalmi megállapodás 2025-ben – mit érdemes tudni munkáltatóként és munkavállalóként? 2 hónapja
- Kártérítésért perel a dolgozó, akit több ezer volt rázott meg a gödi Samsung-gyárban 2 hónapja
- Ledolgozós szombat: túlóra vagy sem? 2 hónapja
- Külföldi kollégák felvétele egyszerűbben, gyorsabban, biztonságosabban 2 hónapja
- Sok pénzt bukhat, aki ezt nem tudja a külföldi munkáról és a nyugdíjáról 2 hónapja
- "Nagyratörő" brit–EU megállapodás készül a fiatalok szabad munkavállalásáról 2 hónapja
- Ezért keresnek gyengébben a bevándorló dolgozók 2 hónapja
- Külföldön is dolgoztál? Így állapítják meg a nyugdíjadat 3 hónapja
- Melyek a betegszabadság legfontosabb tudnivalói? 3 hónapja
- "Nem beszél angolul!" – végleg eltiltották a magyar orvost a brit kórházban 3 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja