Egymilliárdba kerülnek az iskolabezárások a fővárosnak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Fővárosi Közgyűlés csütörtökön dönt a szakiskolák összevonása nyomán felszabadult épületek hasznosításáról és az intézményeknek juttatandó plusztámogatásokról is. A költözködésre 200, végkielégítésekre 770 milliót szán a főváros. Összesen 619 álláshely szűnik meg, ám ebből sok jelenleg is betöltetlen.
A FigyelőNet birtokába jutott tervezet szerint az összesen 19 középiskola 17 másik intézménybe olvasztásának részleteiről döntenek csütörtökön a Fővárosi Közgyűlésben. (A korábban szintén a listán szereplő borászati középiskola végül megmenekült, mivel a fenntartás költségeit a Corvinus egyetem magára vállalta).
54 aktív pedagógus válik munkanélkülivé
A legfrissebb javaslat szerint a korábban kalkulált ezer elbocsátandó pedagógusnál jóval kevesebb lesz, akinek új iskola vagy más pálya után kell néznie az összevonás és a kötelező óraszám emelése következtében. Az összeolvadó iskolákban összesen 619 álláshely szűnik majd meg, ebből 315 pedagógusi, 305 pedig technikai gazdasági, pénzügyi, takarítónő, portás stb. hely lenne. A 315 pedagógusi helyből azonban adataink szerint jelenleg csupán 189 van betöltve, ennek is jó részét, 135 posztot nyugdíjasok töltenek be. Ez azt jelenti, hogy összesen 54 aktív pedagógust érint a leépítés, ám több, az összevonás által nem érintett iskola jelezte már, hogy szükségük lehet rájuk mondta John Emese, a Fővárosi Önkormányzat oktatási bizottságának SZDSZ-es alelnöke a FigyelőNetnek. A politikus azt azonban elismerte, ebben a számban nincsen benne a kötelező óraszámok megemelése miatt elbocsátandó, várhatóan szintén több száz pedagógus. Várhatóan az ő intézményeik esetén is kalkulálni lehet a jelenlegi arányokkal. John Emese azt is elmondta, hogy a helyek elvonása az intézményektől támogatás elvonásával is jár.
A legtöbb álláshelyet számszerint 35,5-et egyébként a Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Középiskolától vonnának el, de 27,5-lel kevesebb poszt marad a Klauzál Gábor Műszeripari Szakközépiskolában is. Ezzel szemben a Bláthy Ottó Titusz Informatikai Szakközépiskola és Gimnáziumnak 4, a Batthyány-Strattmann László Szakképző Iskolának és az Arany János Épületgépészeti Szakközépiskolának és Szakiskolának egyaránt 5 munkatársától kell megválnia papíron július elsejével.
Az oktatásban maradna az eladott épületek ára
A 19 költöző középiskolából szeptembertől csupán hat rendezkedik be már új helyén, a többieket egyelőre csak jogilag vonják össze. A főváros csütörtökön szavazásra kerülő beadványa azonban foglalkozik a kiürült épületekkel is. John Emese hangsúlyozta, a Közgyűlés döntésének értelmében az értékesítésre kerülő ingatlanokból származó bevételeket az oktatási ágazaton belül kell majd felhasználni, ám ennek kezelése már nem az oktatási, hanem a vagyongazdálkodási terület és a Közgyűlés feladata lesz.
A tervezet a mielőbbi értékesítést javasolja többek között a Bőrfeldolgozóipari Szakközépiskola IV. kerületi, a Földes Ferenc Kereskedelmi és a Kalmár László Számítástechnikai Szakközépiskola II. kerületi, a Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola XV. Kerületi, valamint a Szabóky Adolf Műszaki Szakközépiskola IX. kerületi épületére. Ugyanez a sors vár a Szentágothai János Egészségügyi Szakképző Iskola VIII. kerületi ingatlanára is, a kiköltözéshez itt a főváros 30 millió forintot különít el.
Több intézményt egy évig még a jogutód telephelyeként javasolnak működtetni, például a Mérei Ferenc Szakiskola, a Kvassay Jenő Műszaki Szakközépiskola, vagy a Batthyány-Strattmann esetében. Utóbbi épületet egyébként nem adná el az önkormányzat, hanem egy ifjúsági központot alakítanának ki benne.
Mennyibe kerül az összevonás?
A főváros összesen 771 millió forintot szán a leépítések kiadásaira, elsősorban végkielégítések kifizetésére. Az összevonások után az iskolákat befogadó intézmények átalakítására, felújítására, a költözésre pedig mintegy 200 millió forintot szánnak, így egyes kalkulációk szerint több mint egymilliárdra rúghat majd a végösszeg. Az integrálódó Hajnik Károly Közgazdasági Szakközépiskola például 30 milliót kapna a költözésre, az őt befogadó Leövey Klára pedig újabb tízet a szolgálati lakás kiváltására.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?