kapubanner for mobile

Egyre többen keresnek állást

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Kifezetten egészségtelen folyamat jellemzi a hazai munkaerőpiacot: akkor jelennek meg végre sokan a munkaerőpiacon, amikor éppen kevés a betöltetlen állás. A kormány a Start-programmal javítana a kialakult helyzeten.

A Központi Statisztikai Hivatal elemzése szerint megszakadt a munkanélküliségi pozitív tendenciája. A munkanélküliségi ráta 2006. május-júliusban átlagosan 7,3 százalék volt, amely romlás a korábbi 7,2 százalékos arányhoz mérten. A ráta a KSH adatai szerint 0,2 százalékponttal nagyobb az egy évvel korábbinál. Az utóbbi egy esztendőben 37 ezer fővel, 4,245 millióra emelkedett a gazdaságilag aktívak száma, míg a foglalkoztatottaké eközben 25 ezerrel, 3,934 millió főre nőtt (igaz, a statisztikai hibahatár 41 ezer).

Az inaktívak számának csökkenése, az aktívak számának emelkedése a kormányzat lépéseivel is összefüggésbe hozható. Ilyen lépés a Start-kártya, amelyből már 22 ezret igényeltek.

Hosszú távon javul a foglalkoztatottság

A jegybank várakozásai szerint idén a foglalkoztatottsági ráta 0,4 százalékkal javul, majd 2007-ben ugyanekkora arányban romlik, 2008-ra pedig 0,5 százalékpontos javulást prognosztizálnak. A versenyszférában a foglalkoztatottság idén még 1,0, jövőre viszont csupán 0,1 százalékponttal nőhet, míg 2008-ban 0,6 százalékos további emelkedést remélnek.

A szaktárca egyre inkább szeretné ösztönözni a potenciális és valós inaktívak visszakerülését a munkaerőpiacra. Erre mutat, hogy a Start-programot szándékoznak kiterjeszteni az idősebb munkavállalókra, valamint az 50 év felettiek után járó járulékkedvezmény adminisztrációját egyszerűsítik.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek