kapubanner for mobile

Életpályamodell köztisztviselőknek?

Az Országgyűlés Hivatalának köztisztviselőire vonatkozó életpályamodell bevezetését javasolja 2018. január 1-jétől három fideszes képviselő - írja az MTI.

Gulyás Gergely frakcióvezető, Hende Csaba, a törvényalkotási bizottság elnöke és Répássy Róbert, a testület alelnöke a parlament honlapján elérhető előterjesztés indoklásában azt írta: mind az Országgyűlés közjogi helyzete, mind a független és hatékony működéséhez fűződő kiemelkedő közérdek indokolja, hogy az Országgyűlés Hivatalában dolgozó köztisztviselőknek saját életpályamodellt alakítsanak ki. Szerintük a javasolt előmeneteli rendszer tükrözi az országgyűlési köztisztviselői jogviszony presztízsét.

A kormánypárti politikusok a közszolgálati tisztviselőkről, valamint az Országgyűlésről szóló törvény módosítását kezdeményezik, utóbbit kiegészítve az országgyűlési köztisztviselőkre vonatkozó rendelkezésekkel. Eszerint az országgyűlési köztisztviselők a betöltött munkakörükhöz szükséges iskolai végzettség és a közszolgálati jogviszonyban töltött idő alapján kerülnek az adott besorolási fokozatba.

Az indítvány megtartja a közszolgálati tisztviselői törvény által használt két besorolási osztályt, ez alapján a felsőfokú végzettségűek az I., az érettségivel rendelkezők a II. besorolási osztályba kerülnek. Előbbiek közül a pályakezdő köztisztviselőket országgyűlési fogalmazói, utóbbiak közül pedig országgyűlési gyakornoki fokozatba sorolják. Az I. besorolási osztálynál a javasolt legmagasabb fokozat - 36 évnyi közszolgálati jogviszony után - az országgyűlési kiemelt vezető-főtanácsos, míg a II. osztálynál - ugyanennyi idejű jogviszonyt követően - az országgyűlési kiemelt vezető-főmunkatárs. Az illetmények alapilletményből, továbbá idegennyelv-tudási, vezetői és címpótlékból állhatnak össze.

Az adott besorolási fokozat alapilletményét úgy számítják ki, hogy az illetményalapot megszorozzák a besorolási fokozathoz tartozó szorzószámmal. Az illetményalap a Központi Statisztikai Hivatal által a tárgyévet megelőző évben közzétett nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset összege.

Az alapilletménytől - a négyhavonta elvégezhető - teljesítményértékelés alapján el lehet térni: 50 százalékkal meg lehet emelni vagy 20 százalékkal csökkenteni. Emellett a köztisztviselőknek országgyűlési szakmai tanácsadói és főtanácsadói cím adományozható. A hivatali szervek vezetőinek a tárgyévre megállapított havi alapilletménye az illetményalap 5,3-szerese, amitől az előbb említett módon szintén el lehet térni.

Ezen felül a javaslat alapján az eddigi 25 helyett már 20 év közszolgálati jogviszony után járna jubileumi jutalom az országgyűlési köztisztviselőknek.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek