Ennél a cégnél a HR-es, a jogász és a pénzügyes is AI-fejlesztő - ez a jövő?
Az amerikai Checkr vezérigazgatója, Daniel Yanisse szerint az AI-korszakban már nem elég "csak" HR-esnek, pénzügyesnek vagy jogásznak lenni. A cég minden nem technikai munkatársat kódolásra ösztönöz – pénzzel, AI-napokkal és mentorálással –, hogy saját üzleti appokat építsenek és automatizálják a munkájukat.
A San Franciscó-i központú, mesterséges intelligenciára építő háttérellenőrző vállalat, a Checkr radikálisan új irányt jelölt ki a belső működésében: a jövőben nemcsak a fejlesztőknek, hanem a pénzügyi, jogi és HR-területen dolgozó munkatársaknak is aktívan alkalmazásokat kell építeniük mesterséges intelligencia segítségével.
A cég vezérigazgatója, Daniel Yanisse a Business Insidernek elmondta: a vállalat „teljes erőbedobással” állt rá az AI használatára, és tudatos programmal ösztönzik a dolgozókat arra, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki az új technológiákból. Ennek részeként minden munkatárs havi keretet kap AI-eszközök kipróbálására, rendszeresen szerveznek úgynevezett AI-napokat és belső bemutatókat, valamint egy év alatt elérték, hogy a dolgozók 95 százaléka napi szinten használjon promptolást.
A következő lépcső azonban már nem pusztán az AI-eszközök használata, hanem az úgynevezett „vibe coding”: vagyis alkalmazások építése mesterséges intelligencia segítségével, klasszikus programozói tudás nélkül. A tervek szerint márciusban minden nem technikai munkatársnak saját, a munkáját segítő üzleti alkalmazást kell készítenie.
Yanisse szerint a pénzügyön, a jogon és a HR-en dolgozó kollégák közül sokan már most is ilyen módon építenek egyszerű eszközöket, például nagy táblázatok tisztítására vagy ismétlődő folyamatok automatizálására.
A Checkr több különböző AI-alapú fejlesztőeszközt is tesztel, köztük a Lovable, a Replit és a Claude Code megoldásait. A vezérigazgató szerint ugyanakkor a Cursor jelenleg kiemelkedően népszerű mind a mérnökök, mind a nem technikai dolgozók körében. Kezdők számára viszont a Lovable lehet a legjobb belépési pont.
A vállalatnál külön AI-megoldásmérnökök is segítik a csapatokat: partnerként támogatják a munkatársakat a fejlesztés során, elakadások esetén, egészen a kész megoldásig. A sikeres belső projekteket később a teljes szervezeten belül megosztják.
A Checkr gyakorlata jól illeszkedik egy szélesebb piaci trendhez, ugyanakkor a vállalatvezetők szerint az AI bevezetése sok szervezetnél nem problémamentes. Egy, a Moveworks által publikált, novemberi felmérés szerint a vezetők többsége úgy látja, hogya nem technikai munkavállalók egyre nagyobb szerepet játszanak az AI-alapú megoldások terjedésében, és a válaszadók 78 százaléka számolt be olyan sikeres projektről, amely közvetlenül az operatív munkatársak mindennapi problémáiból indult ki.
Ezzel párhuzamosan a National Cybersecurity Alliance éves kiberbiztonsági jelentése arra hívja fel a figyelmet, hogy az AI használata világszerte elérte a 65 százalékos arányt 2025 végére, ugyanakkor a felhasználók több mint fele soha nem kapott képzést az adatvédelmi és biztonsági kockázatokról. A kutatás több mint 6500 munkavállalót vizsgált világszerte.
A Business Insidernek nyilatkozó Louis Riat-Bonello, az AI-alapú SEO-megoldásokra specializálódott Optisearch képviselője szerint a legjobb eredményeket nem azok a cégek érik el, amelyek vakon automatizálnak, hanem azok, amelyek az AI-t a jobb döntések támogatására, a gyorsabb működésre, valamint a stratégiai és kreatív feladatokra felszabaduló kapacitás megteremtésére használják.
Daniel Yanisse úgy látja, hogy az AI korszakában a kreatív és alkalmazkodó munkatársak felértékelődnek. Bár egyes szerepkörök megszűnhetnek, új feladatok és új állások is létrejönnek. A Checkrnél folyamatos képzéssel és átképzéssel támogatják a dolgozókat, miközben szerinte a terméktervezők és a marketingesek munkája is alapvetően átalakul.
A vezérigazgató hangsúlyozta: bár a vállalat már több mint 900 főt foglalkoztat, továbbra is startup-szemléletben működik. Olyan munkatársakat keresnek és fejlesztenek, akik elfogadják a bizonytalanságot, önállóan képesek dolgozni, rugalmasak, nyitottak az új eszközökre, és képesek kevés iránymutatás mellett is új problémák megoldására.
AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé
- olvassa el korábbi cikkünket!
kép: freepik
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?