Megjelent: 2 éve

Ennyi pedagógus mondott fel az év eleje óta

A szakszervezeti vezető szerint a státusztörvény mellett sok más körülmény is közrejátszik abban, hogy sokan hagyják ott a tanári pályát.

Ennyi tanár mondott fel az év eleje óta -

A pedagógusoknak szeptember végéig kellett nyilatkozniuk, hogy elfogadják-e a státusztörvénnyel járó új jogállást. A tankerületek adatait a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete összesítette - számolt be róla az RTL Híradó. Eszerint 2478-an mondtak fel 2023. január 1. és szeptember 1. között. Az Átlátszó oknyomozó portál arra is rákérdezett, hogy hány munkaviszony szűnt meg közös megegyezéssel. Ez alapján a tanárok öt százaléka, 4314 tanár döntött úgy, hogy nem tanít tovább. Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányi tagja elmondta, hogy a státusztörvény mellett a bérek és sok más körülmény miatt évek óta magas az elvándorlás a pályán, ezért szerinte az Átlátszó adatai valóságos adatokat tükröznek. 

A tankerületek adatai szerint szeptemberig kétszer annyi új tanár állt munkába, mint amennyien távoztak. Nagy Erzsébet szerint ez úgy jöhetett ki, hogy sok álláshelyet részmunkaidős dolgozókkal és óraadó nyugdíjasokkal töltenek be. Az RTL riportja szerint a közszolgálati állásportálon jelenleg 707 pedagógus, tanár és tanítói álláshirdetés található, míg júliusban még több mint 2300 üres helyre kerestek tanárokat. 

 

fotó: pexels

  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bérvita a láthatáron: a munkaadók újratárgyalnák a minimálbér-emelést

A szakszervezetek kitartanak a hároméves bérmegállapodásban foglaltak mellett, míg a munkaadók a várt gazdasági növekedés elmaradása miatt a... Teljes cikk

VOSZ: elkerülhetetlen a bérmegállapodás újratárgyalása

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) további javaslatokat tesz a vállalkozások működési feltételeinek javítására -... Teljes cikk

Uniós támogatásban részesült a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete

A munkavállalók érdekvédelemben való részvételének erősítésére több mint 149 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban... Teljes cikk