Erzsébet-utalvány: kompromisszumokra készül a kormány?

Szakértők szerint mellé lőhet a kormány azzal, ha − a nemzetierőforrás-miniszternek adott felhatalmazása alapján − valóban Erzsébet-utalvánnyal fizetnék ki a szociális juttatásokat. Ésszerű megoldást nyugati példák alapján a kártyás megoldás jelenthet. Közben a Nemzetgazdasági Minisztérium előterjesztése szerint úgy tűnik, hogy a kormány az Erzsébet-utalvány ügyében Brüsszel elmarasztaló döntésére számít. Az Index úgy tudja: a szaktárca öt lehetséges forgatókönyvet készített arra az esetre, ha az unió kötelezettségszegési eljárást kezdeményezne.

Ma már több mint 1,5 millió dolgozó kap Erzsébet-utalványt - mondta el a Népszabadságnak Guller Zoltán, az Erzsébet-utalványt forgalmazó Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. ügyvezetője, aki az idén bevezetett utalvány jelenlegi forgalmát 90 milliárd forintra becsülte, az év hátralévő részében pedig akár 100 milliárdra is emelkedhet. Ez pontosan egyharmada a francia cégek által korábban uralt piacon elért forgalomnak. Az ügyvezető leszögezte, hogy további elfogadóhelyekkel - nagy hipermarketekkel - folytatnak tárgyalásokat az utalvány elfogadásáról. Mint ismeretes, több hónapos tárgyalások után a Tescóval már szerződést kötöttek. Ahogy korábban a hazai láncok - CBA, Coop, Reál, Arzenál - úgy most a ­Tesco eseté­ben sem közölték a felek, hogy pontosan milyen feltételekkel köttetett a szerződés. Piaci forrásokból úgy tudni, hogy az Auchan és a Spar is az esélyesek között van, ám a NÜSZ Kft. vezetője konkrét cégnevet nem említett.


Segély helyett Erzsébet-utalvány



Az atv.hu szerint változott a kormány álláspontja a szociális juttatások kiváltásával kapcsolatban. Kiderült, hogy a Magyar Közlöny március 30-i számában megjelentekkel ellentétben, a családi pótlékot nem, csak a rendszeres szociális segély ötödét fizetné az állam pénz helyett Erzsébet-utalványban.

A Napi Gazdaság cikke szerint mellé lőhet a kormány azzal, ha − a nemzetierőforrás-miniszternek adott felhatalmazása alapján − valóban Erzsébet utalvánnyal fizetnék ki a szociális juttatásokat. A lap szerint ésszerű megoldást nyugati példák alapján a kártyás megoldás jelenthet, mind az ellenőrizhetőség, mind a korlátozhatóság szempontjából. Ha megvalósul az ötlet, egy következménnyel biztosan számolhatunk: kialakul az utalványok piaca, lesznek, akik névérték alatt vásárolják meg őket az érintett családoktól - mondja a Népszabadságnak Darvas Ágnes szociológus. Emlékeztetett: a gyerekes családok 15 százalékában nincs aktív foglalkoztatott, vagyis nincs rendszeres munkajövedelem. Ezek a családok szinte teljesen készpénz nélkül maradhatnak. További probléma a szociológus szerint, hogy míg Budapesten számos helyen beváltható az utalvány, addig sok kistelepülésen csak a gyér kínálatú, drága boltokban fizethetnek vele.

Ésszerűbb lenne, ha papíralapú utalvány helyett kártyával lehetne felhasználni a pénzeket. Nyugati országokban megszokott, hogy az ellenőrizendő felhasználású összegeket kártyán kapják meg az érintettek − itthon a Széchenyi Pihenő (SZÉP) kártyára lehetne terelni ezt a forgalmat.


Akár bölcsődei ellátást is fizethetünk Erzsébet-utalvánnyal



Lapinformáció szerint a kormány azt tervezi, hogy a munkahelyi napközi mellett a bölcsődei díjat is az idén bevezetett utalvánnyal lehessen megfizetni - értesült pontosan meg nem nevezett forrásból a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja: a kormány már tárgyal a cafeteria-rendszer ilyen irányú átalakításáról.

Mint írták, a kabinet nyolcmilliárd forintos pályázattal is segíti a családi és munkahelyi napközik létrehozását, ami hozzájárulhat ahhoz is, hogy a családi napközik díja mérséklődjön. Hozzátették: az alternatív napközik ára jelenleg havonta 40-50 ezer forint, de Budapesten 65-75 ezer forintos tarifával is lehet találkozni. Így kevesen tudnak élni e lehetőséggel - jegyezte meg a lap.


Az Erzsébet-utalványt bírálja Brüsszel



Az Európai Bizottság szerint nyíltan diszkriminatív, állami monopólium az Erzsébet utalvány - írja az Index egy birtokába került, szakminisztériumi jelentésre hivatkozva. A versenyjogi vizsgálatot a hazai piac francia szereplői kezdeményezték Brüsszelben, mert szerintük az utalvány sérti a piaci versenyt. A szaktárca szerint nincs miért aggódni, az Erzsébet utalvány EU-konform. Sajtóértesülések szerint a tárcánál mégis öt különböző forgatókönyv készül arra az esetre, ha mégsem.

Ezek egyike a rendszer változatlanul hagyása lenne, a másik négy esetben a kormány kompromisszumot kötne, például mások előtt is kinyitnák az Erzsébet-utalvány forgalmazásának lehetőségét, vagy teljesen megszüntetnék, és alszámlaként átkerülne a SZÉP-kártyára.

atv.hu/Népszabadság/Index/Napi Gazdaság/Magyar Nemzet
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Cafeteria kisokos 2026

A munkabér kifizetése 2026-ban is közel 70 százalékos teherrel adózik, így nem versenyezhet a kedvezményesen adózó vagy adómentes béren kívüli... Teljes cikk

Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával

December 1-jétől újra hideg élelmiszert is lehet vásárolni a boltokban a SZÉP-kártyával, a friss Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint... Teljes cikk

Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával

Négy hónapig lesz lehetőség hideg élelmiszereket vásárolni a SZÉP-kártyával. Teljes cikk