Étkezési utalvány helyett bölcsőde - van, ahol már ezt adják
Bár a lehetőség adott, a bölcsőde juttatásként még nem igazán terjedt el. Persze nem is olyan egyszerű a bevezetés, hiszen a dolog több szereplőt és több joganyag összehangolását is feltételezi. Az egyik alapvető kérdés persze a munkáltató hozzáállása, hogy egyáltalán felajánlja-e munkavállalójának ezt a létező lehetőséget, beépíti-e saját juttatásai közé. A másik végén pedig ott az intézmény, vagyis a bölcsi vagy családi napközi, amely vagy rááll a megfelelő, valóban elszámolható számla kiállítására vagy a dolgozó a munkáltató szándéka ellenére sem tudja igénybe venni a juttatást.
Ugyanakkor felmerül néhány kérdés különösen a számlázással kapcsolatban, amelynek még sok esetben ki kell tisztulnia, hogy a rendszer zökkenőmentesen működhessen. Az egyik elsődleges ebből az, ha a bölcsőde nem akar cégnévre számlát adni, a másik, ha a számla megszületik, de nem jól van kitöltve, mert nem a tényleges szolgáltatást írják rá. Ugyanis mindez kritérium, hogy a juttatás valóban adómentes lehessen.
Ahol már adják
Azért vannak cégek, ahol már elindították ezt a juttatást. A debreceni NI Hungary Kft. például január elsejétől vezette be, és bár egyelőre viszonylag kevesen veszik igénybe, igyekeznek népszerűsíteni a lehetőséget, jelezte Boda Piroska a cég HR-munkatársa. Ráadásul a juttatás léte hozzájárulhat a dolgozói elégedettség növeléséhez, hogy a munkahely minél családbarátabb legyen. A családi napközikkel eddig jó a tapasztalatuk, mondja Boda Piroska.
„Családi napközikben nagyon jól működik a szolgáltatás biztosítása, az érintett munkavállalóink innen mindig megfelelően kiállított számlát továbbítanak nekünk. Bízunk benne, hogy hamarosan minden intézmény esetében követhető lesz ez a gyakorlat, és teljesen zökkenőmentessé válik majd a juttatás igénybevétele a munkavállalók számára.”
A K&H is az év elejétől tette lehetővé a cafeteria ilyen irányú felhasználását, a HR Portál érdeklődésére a cég közölte: „Jelenleg a Bank dolgozóinak majdnem 13 százalékának van 3 évnél fiatalabb gyermeke, tehát potenciálisan ők élhetnek a lehetőséggel, amennyiben gyermeküket bölcsődében kívánják elhelyezni.”
Ugyanakkor még nem egy esetben találkoznak a számlázás problémájával. „Több esetben jelezték a kollégák, hogy a bölcsőde nem, vagy csak a gyermek (esetleg a szülő) nevére ad számlát. Jellemzően egyébként önkormányzati működtetésű bölcsődéknél tapasztalni, hogy nem egyértelmű a számla kiállítás módja. Ezt azzal indokolják, hogy a bölcsőde a szülővel áll szerződésben, a vállalattal nem. Sajnos ez azt jelenti, hogy azon kollégák, akik nem a vállalat nevére kapják a számlát, nem tudják elszámolni a juttatást a hatályos jogszabályok értelmében.”
Így ezeket az akadályokat még meg kell ugrani, amit akár úgy is lehetne, hogy nagyobb cégek saját bölcsődét hoznának létre. Ugyanakkor az is könnyebbség, hogy ez a juttatási forma év közben is igényelhető, így remélhetőleg a számlázási kérdések is rendeződhetnek, akár az ügyek folyamatában, hogy akinek lehetősége és szüksége van rá, az igénybe tudja venni ezt a béren kívüli juttatást.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk
2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk
- Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói 1 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani 2 hete
- Itt vannak a legnagyobb egészségpénztárak 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 2 hete
- Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet? 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?