Év végi jutalmak: mire számíthatunk idén?
Az év végi pluszfizetéseket legtöbben úgy kezelik, mintha az egyfajta karácsonyi "költőpénz" lenne, holott a prémiumoknak, bónuszoknak, 13. havi fizetéseknek semmi közük az ünnephez. Van, amit bizonyos esetekben törvény ír elő, és van, ami a munkáltató döntésétől függ, hogy kifizetésre kerül-e, vagy sem.
Jövőre azonban a közszférában dolgozók közül sem kap mindenki 13. havi fizetést, illetve nem az egészet. A megállapodás értelmében a bruttó 180 ezer forintos fizetés alatti keresetűek 8, 33 százalékát kapják meg havonta pótlékként, a 180 ezer forint felett keresők pedig havonta fix 15 ezer forintot kapnak. Kormányzati szakértők szerint a 13. havi illetmény egyfajta bónusz, amit az állam egyoldalúan ad, magyarul rendelkezhet is vele, ami jelen körülmények között azt jelenti, hogy meg is vonhatja egy időre. Ezzel szemben a közszolgák, illetve közalkalmazottak úgy látják, ez része a jövedelemszámításnak, törvény is hivatkozik rá, és a munkaszerződésekben is szerepel.
Ami a minisztériumok, illetve kormányhivatalok legjobbnak minősített tisztviselőinek év végi prémiumát illeti - ez akár hat havi fizetésnek is megfelelhet - , nos ezt szintén felemészti a válság, hiszen kormányrendeletben maximalizálták ennek összegét, így idén az éves illetmény legfeljebb 12 százaléka adható jutalomként.
A magánszférában nem annyira jellemző a 13. havi fizetés, egy néhány évvel ezelőtt készített felmérés szerint legalábbis a nagyobb cégek közül csak minden harmadik választja ezt a fizetési formát, ők is inkább csak a fizikai dolgozók esetében, míg a vezető beosztású munkavállalók év végi fizetés-kiegészítése inkább prémium, bónusz formájában valósul meg.
Egyes esetekben a munkaszerződésben is kikötik a prémiumot, többnyire azonban e díjazás léte vagy nemléte a munkáltató egyoldalú döntésétől függ. A mostani gazdasági helyzetben azonban sokan örülnek, ha nem veszítik el állásukat, nem hogy még 13. havi fizetésről, vagy prémiumról álmodozzanak.
Egyes cégek a motiváció fenntartása érdekében ugyan kifizetik a szokásos év végi jutalmakat, azonban kevesebbet, sok helyütt csak a felét a szokásosnak, persze ahol szerződésben rögzített prémiumról van szó, ott ezt mindenképp megadják.
A jutalom, prémium főszabályként nem önálló tevékenységből származó jövedelem és az adótábla szerint adózik: ez azt jelenti, hogy az év végi jutalom egy részét az adó, másik felét a munkáltató terhelő járulékok viszik el.
Azt azonban szintén nem írja elő a munkatörvény, hogy az év végi jutalmat, vagy 13. havi fizetést bérben kell kifizetni, történhet ez természetbeni juttatás, például ajándékutalvány formájában is, amivel jelentős megtakarítások érhetők el.
Ajándék utalvány, a 2008-ban érvényes szja törvény szerint évente 3 alkalommal adható, méghozzá fejenként 6 900 forint értékben, adómentesen. Sőt, a törvény szerint ezt nem csak a dolgozó, de a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozója is megkaphatja, így például egy kétgyermekes család esetén 4x6 900 forint fizethető ki egy évben három alkalommal.
Vagyis egy évben ilyen formán akár 82 800 forint is kifizethető egy dolgozónak adómentes béren kívüli juttatásként, amin -160 ezer forintos bruttó bért feltételezve - akár 50 százalékot is spórolhat a munkáltató ahhoz képest, mintha bérben fizette volna ki ezt az összeget.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A demográfiai kihívások és a gazdasági stagnálás kettős szorításában telt a 2025-ös év a hazai munkaerőpiacon. Miközben a gazdasági környezet... Teljes cikk
Írország világszinten is egyedülálló lépésre szánta el magát: állandó alapjövedelem-programot indít művészek számára. A heti 325 eurós... Teljes cikk
Bár az uniós bértranszparencia-szabályozás több részlete még kidolgozás alatt áll, a vállalatok nem halogathatják tovább az arra való... Teljes cikk
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben