kapubanner for mobile

Évi százezer kölcsönzött munkavállaló

A hazai munkaerő-kölcsönzők az idén körülbelül százezer embert közvetítenek ki, főleg a feldolgozóipari gyárakba. A válságban a cégek egyre szívesebben választják a rugalmas foglalkoztatási formákat, például a munkaerő-kölcsönzést. A kölcsönzők leginkább betanított vagy gyári munkásokat keresnek - közölte összeállításában az MR1 - Kossuth Rádió.

images

images

Általában gyárakba, autó és telefon összeszerelésre, a csomagoló és a feldolgozó iparba, valamint a mezőgazdaságba keresik a cégek a kölcsönzött munkaerőt. A mélypont ebben a szektorban két éve volt, de a piac azóta megnyugodott - mondta a Krónikának az egyik nagyobb munkaerő kölcsönző cég igazgatósági elnöke. Homonai Géza hozzátette: a hazai munkaerő-kölcsönzők az idén körülbelül százezer embert közvetítenek ki, főleg a magyar feldolgozóipari gyárakba. Ez az adat megegyezik a tavalyival.

A kölcsönzött munkavállalók többsége középfokú végzettségű. A cégek a nyolc általános végzettségű és az idősebb munkavállalókat is keresik, de ők azért nehezebben kapnak munkát. A kölcsönzött munkavállalót általában négy-öt évig foglalkoztatják.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek