Ez is elmúlik egyszer majd

Élt egyszer, réges-régen, egy hatalmas uralkodó. Birodalma szinte az egész földkerekségre kiterjedt, a világ minden táján voltak alattvalói. Gazdagsága mérhetetlen nagy volt, ám boldogsága egyáltalán nem, sőt. Hiába volt ezernyi kincseskamrája, és gondtalan élete, a királyt néha különös szomorúság töltötte el, máskor pedig vidámnak, önfeledtnek érezte magát.

El akarta űzetni bánatát, meg akarta gyógyíttatni változó kedélyét, így hát orvosokat hívatott a világ minden szegletéből. Érkeztek is a négy égtáj felől az orvosprofesszorok, javasasszonyok és javasemberek, kuruzslók és ráolvasók egyaránt. De hiába: se kenőcs, se pirula, se gyógynövény nem segített a király nagy baján, ami egyre jobban gyötörte, emésztette. Jöttek sorra a nagy tudású gyógyítók, de egyik sem volt képes enyhíteni a király szenvedésén: így hát el is mentek mind egymás után, dolgavégezetlen.

Végül ott maradt a király egyedül, az üres trónteremben, komor tekintettel bámult maga elé, fejét a díszes karfára támasztott kezébe hajtotta. Ekkor lassan megmoccant a terem függönye, és a faragott ajtón belépett a trón elé egy vénséges vén, fehér szakállú öregember. Odalépett a király elé – azt mesélik róla, hogy közben a márványpadlón nem vetett árnyékot.

Így szólt az öreg a királyhoz:
Uram, királyom! Életem, halálom, kezedbe ajánlom: azért jöttem el hozzád, hogy meggyógyítsalak! Tekints ide!

A király kedvetlenül pillantott rá, hiszen az elmúlt hetekben, hónapokban minden hitét elveszítette már abban, hogy valaha is meggyógyulhat nyomasztó kedélyéből. Azt gondolta, hogy csak egy újabb javasember érkezett, látszólag épp ugyanolyan, mint a többi száz meg száz, akit meg kell hallgatnia, de aki szintén nem tud majd segíteni rajta.

Az öreg odalépett hozzá, egészen közel, és kinyújtott kezét a király felé tartotta. Ráncos tenyere közepén egy gyűrű csillogott. A király rápillantott, elvette a gyűrűt, és azon nyomban az ujjára is húzta: csodák csodája, éppen illett rá. Ahogy az ujjára került a gyűrű, a király lassan elmosolyodott. Attól a perctől kezdve soha többé, egyetlen pillanatra sem volt gond a kedvével, a hangulatával, nem gyötörte bánat vagy szomorúság sem.

A gyűrűn finoman vésett felirat futott körbe, egyetlen rövid mondat, ami így hangzott: Ez is elmúlik egyszer. A gyűrű hitet és reményt adott a királynak: arról, hogy ami rossz, az jobbá válik majd egyszer. És fordítva: örömeink idején is érdemes magunkat figyelmeztetni, hogy legyünk résen, és fogadjuk alázattal a jót, mert nem tart örökké – hiszen semmi sem tart örökké. Minden elmúlik egyszer. Jönnek jó és rossz idők, az ember néha nyertes és néha vesztes – és ez is, az is elmúlik, helyette pedig új helyzet, új alkalom jön. Amiben majd újra hinni, és reménykedni lehet. A hitről és a reményről szól a gyűrű mondata, arról, amit jó és rossz időkben is megőrizhetünk magunkban.

Kristóf Györgyi
Ügyvezető
Hammel&Hochreiter
Business & Management Consulting