Ezek a tényezők döntenek a céges kiszervezéseknél
A cégek a költséghatékonyság mellett egyre inkább más szempontokat is figyelembe vesznek a szolgáltató központok létrehozásakor, vagy az egyes folyamatok kiszervezésekor - derül ki a Deloitte hatodik globális felméréséből, amelynek alapján az körvonalazódik, hogy a nemzetközi trendek nyertesei között a magyarországi SSC-k is ott lesznek majd.
Tóth Vazul, a Deloitte Zrt. igazgatója elmondta: a felmérés eredményei szerint a vállalatok egyre inkább arra törekszenek, hogy egy adott szolgáltató központból több kontinenst is ki tudjanak szolgálni. A megfelelő helyszín kiválasztásának a módja is megváltozott az elmúlt években, aminek következtében egyre több ország merül fel egy ilyen leendő központ potenciális helyszínéül. Ennek a jelenségnek Latin-Amerika mellett Közép-Kelet-Európa a fő haszonélvezője. A felmérés szerint a régiónkban jelentős igény van szolgáltató központokra: a válaszadók több mint egyötöde Kelet-Európát nevezte meg, mint komolyan megfontolandó helyszínt egy új központ létrehozásához. Az egyes országokat tekintve a legvonzóbb célpontok versenyében Magyarországot csupán Lengyelország előzi meg a régión belül.
A Deloitte arra számít, hogy a kedvező trendek folytatódnak, vagyis Magyarországnak igen komoly lehetőségei vannak ezen a területen. Hazánkban rendelkezésre áll a megfelelő képzettségű munkaerő és a központok hatékony működéséhez szükséges infrastruktúra is, ahogy ezt már több magyarországi szolgáltató központ példája is bizonyítja. Ezek a központok hosszabb időtávra rendezkedtek be az országban és a közelmúltban sokuk hajtott végre nagyobb léptékű bővítést is, ami annak a jele, hogy elégedettek a Magyarországon rendelkezésre álló feltételekkel.
A Deloitte felmérése megállapítja, hogy a központok létrehozásánál, kiválasztásánál a felmerülő munkaerő-költségek még mindig fontos szerepet játszanak (a válaszadók több mint fele fontosnak, vagy nagyon fontosnak nevezte ezt a szempontot), de egyre növekvő érdeklődés mutatkozik a jobban képzett munkaerő iránt, vagyis a megfelelő szakemberek megléte egyre fontosabb döntési szemponttá válik. A vállalatok a magasabb színvonalú feladatok elvégzésére alkalmas munkaerőt keresik, ebben az összes válaszadó mintegy 80 százaléka értett egyet. A megelőző, vagyis két évvel ezelőtti felméréshez képest új jelenség, hogy a munkatársak megtartásának érdekében a szervezetek immár komolyabb lépéseket is hajlandóak tenni. A központok munkatársainak ezért már néhány év munkaviszony után különböző karrier-programokon van lehetőségük részt venni.
Egyre komolyabb feladatokat látnak el az SSC-k
A Deloitte felmérése szerint a költséghatékonyság továbbra is elsődleges szempont, ám egyre inkább a magasabb szolgáltatási minőség is döntő oknak számít amellett, hogy a vállalatok igénybe vegyenek szolgáltató központokat. A felmérés rámutat arra a globális jelenségre, hogy a trend az úgynevezett tudás alapú szolgáltató központok kialakítása felé mozdult el. Ennek lényege, hogy a központok kevésbé foglalkoznak kizárólag tranzakció alapú folyamatokkal, mint például a számlakezelés vagy a beszerzéshez kapcsolódó számlafizetési folyamatok. Ehelyett az SSC-k egyre inkább a stratégiai fontosságú területek és a hozzáadott értékkel bíró folyamatok működtetés terén jutnak szerephez, a felmérésben résztvevők több mint 80 százaléka legalábbis erre számít.
Tóth Vazul kiemelte: a felmérés szerint a hagyományos vállalati funkciók, mint például az adózási vagy jogi feladatok terén is egyre nagyobb szerep jut a szolgáltató központoknak, mivel egyre több cég ismeri fel, hogy ezeknek a korábban tabunak számító területeknek a kiszervezésével jelentős megtakarításokat érhetnek el, és egyúttal a kockázataikat is érdemben csökkenthetik.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A nők és a fehérgallérosok vannak leginkább veszélyben a mesterséges intelligencia (MI) térhódítása miatt – állapította meg a Oeconomus... Teljes cikk
Évről évre nő számuk és egyre többen lennének nyitottak a munkavállalásra. Nincsenek elszállt bérigényeik. Megbecsülésre, közösségre,... Teljes cikk
Munkaerő-közvetítésben a contracting egy sajátos foglalkoztatási forma, ami a klasszikus közvetítés és a kölcsönzés között helyezkedik el.... Teljes cikk
- Contracting 2 hónapja
- Logisztikai központot épít Debrecenben a Waberer 4 hónapja
- Már lehet pályázni a Generációk Találkozása díjra 5 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Tóth Zsuzsa, Magyar Telekom 5 hónapja
- Ezeket a diákhitel-szerződéseket védi kamatstoppal a kormány 6 hónapja
- Új vezérigazgató a Budapesti Értéktőzsde élén 9 hónapja
- Milyen kihívások formálják a bérszámfejtés outsourcing piacot 10 hónapja
- Trendalkotó múlt, inspiratív jövő - Ocskay Szilárd, a NEXON alapító-ügyvezetője 10 hónapja
- Élesedik a verseny a dobogón: itt vannak a legnagyobb HR és bérszámfejtő outsourcing cégek 10 hónapja
- Az outsourcing piacon terjeszkedik a Prohuman Group 10 hónapja
- Z generáció a tanácsadó cégeknél: Hogyan tanulhatnak és milyen kihívásokkal küzdhetnek? 11 hónapja

Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja