kapubanner for mobile

Ezerötszáz munkahely védelméről állapodott meg a kormány

A kormány 18,5 milliárd forintnyi beruházásról és 1500 munkahely védelméről állapodott meg 3 magyar élelmiszeripari céggel, amelyek összesen 7,6 milliárd forint állami támogatást kapnak - jelentette be a pénzügyminiszter.

Varga Mihály a közösségi oldalán ismertette a támogatás részleteit. Eszerint 8 milliárd forinttal a legnagyobb beruházást az Univer vállalta. Az összegből 3 kecskeméti telephelyüket fejlesztik.

A Gyermelyi Zrt. 5,5 milliárd forintból korszerű búzaőrlőt épít a Komárom-Esztergom megyei településen, míg a Tolnatej Zrt. 5 milliárd forintból sajtgyártó üzemet hoz létre Szekszárdon.


A kormány még az idén a teljes, 80 milliárd forintra emelt nagyvállalati beruházásösztönző keretre megköti a támogatási szerződéseket. A költségvetés rendelkezik a szükséges összeggel, a fejlesztések pedig nem állhatnak le, hiszen a munkahelyeket meg kell védeni - hangsúlyozta Varga Mihály.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek