"Feketézésre" szólít fel a juttatások megadóztatása
Akár a gazdaság kifehérítése ellen is dolgozhat a kormányfő új adócsomagja, amely az adó- és járulékcsökkentés finanszírozásához többek között a természetbeni juttatások megadóztatásával kíván forrást találni. A cégek egy része ugyanis majd várhatóan úgy próbálja elkerülni az adót, hogy inkább kézbe kifizeti a juttatásra szánt összegeket.
Csökkennek a juttatások?
A GKI és a Szonda Ipsos felmérése szerint a magyar munkavállalók mintegy 70 százaléka részesül béren kívüli juttatásban, így körülbelül ennyire tehető a szigorításban érintettek aránya - mondta el lapunknak Balázs Krisztián, az Accor Services marketing és ügyfélkapcsolati igazgatója. A munkáltatók egy része ugyanis várhatóan tovább fogja hárítani a plusz terheket, azaz csökkenteni fogja a juttatások nettó összegét, hogy ugyanakkora bérköltséget kelljen kifizetnie dolgozói után. Azt, hogy hány munkáltató tesz majd így, nem lehet előre megjósolni, hiszen ez inkább hozzáállástól függ: akad, amelyik elkötelezett a juttatások iránt, s ezért kellően megemeli a keretet, hogy ugyanazt a juttatási szintet érje el, mint korábban; de létezik olyan is, amelyik a mai napig a 2003-as adómentes határnak megfelelő étkezési jegyet ad csak a dolgozóinak, így várhatólag a szigorítást követően sem lesz túl bőkezű - teszi hozzá az igazgató.
Az adómentes juttatások megadóztatásával felmerül a kérdés, hogy a cégek nem hagynak-e fel teljesen a juttatásokkal, s inkább emelnek egy keveset az alapbéreken, hiszen akkor kisebbek lesznek az adminisztrációs terhek, rengeteg időt és energiát megspórolva ezzel a HR osztálynak. Ám Balázs Krisztián nem fél ettől, mert az ehót még mindig kedvezőbb fizetni, mint szja-t a nagyobb bér után.. Ráadásul ha jövőre 11 százalékkal megadóztatják az eredetileg adómentesnek született juttatásokat, mégis mi várható majd a következő évben? Ez elvi kérdés, amit ennek megfelelően is kellene kezelni - teszi hozzá Balázs Krisztián. Hasonló véleményen van Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesületének elnöke, aki szerint egyes cégek majd várhatóan úgy próbálják elkerülni az adót, hogy inkább kézbe kifizetik a juttatásra szánt összegeket - ami ugyebár pont ellentétes a kormány gazdaságkifehérítő törekvéseivel.
Többe kerülhetnek a céges autók
Hazánkban mintegy félmillió céges autó rója az utakat, melyeknek egy részét értékesítők, területi vezetők, vezető beosztásban lévők kapják vállalatuktól extra juttatásként. Jövőre azonban ennek költségeit is meg kívánja változtatni a kormány: a tervek szerint nem lehet majd elszámolni a gépkocsik után az amortizációt, illetve az üzemanyagköltséget, sem üzleti, sem magánhasználat esetén. "Ez már csak azért is aggályos, mert a magánhasználatra eső üzemanyagköltség után (ha nem téríti meg a kedvezményezett) a vállalkozás fizet cégautó adót, így az állam felé egyszer már megfizette az úgymond vezetői luxust" - mutatott rá Zara László. Igaz, a javaslat egy szóval sem mondja ki, hogy a rendelkezések beiktatásával ne törölnék el a cégautó adót, így jobb, ha türelmesen megvárjuk, míg kész formába nem önti a kormány a törvénytervezetet - figyelmeztet az Adókamara elnöke. Más a helyzet azonban az amortizációval és az üzletvitel céljából elhasznált üzemanyag elszámolásával, azokat ugyanis várhatóan nem lehet levonni az adóalapból, magyarán társasági adót kell fizetni utánuk.
Paraszt Imre, HR Portal
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk
2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Felmérés: ezért is megéri pluszjuttatást adni a dolgozóknak 2 hónapja
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 2 hónapja
- Miért az AI-hoz fordulsz a főnök helyett? Készséghiány és bizalmatlanság az AI korában 2 hónapja
- Ma utalják a fegyverpénzt - mutatjuk a részleteket 2 hónapja
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 3 hónapja
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 3 hónapja
- Elhunyt Tarr Béla – egy rendkívüli alkotói pálya véget ért 3 hónapja
- Lesz idén prémium? Mikor jár és mikor perelhetünk érte? 4 hónapja
- Cafeteria 2026 4 hónapja

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?