Felhőbe teszi a HR-t a Főgáz és az MVM csoport
Immár hazai, állami tulajdonú vállalatok is nyitnak a felhőtechnológia felé, hogy még hatékonyabbá tegyék működésüket. Az MVM Csoport és a Főgáz Zrt. döntött úgy, hogy a felhőbe helyezik HR folyamataikat - jelentette be az SAP Hungary Kft.
A magyar energetikai vállalatok ezzel nemcsak innovatív és gazdaságosabb HR folyamatokat terveznek kialakítani, hanem vonzóbb munkahelyi kultúrát is, amelyben például a tehetséges munkatársakat jobban tudják motiválni és megtartani - írta közleményében a SAP Hungary Kft.
Az MVM Csoportnál a teljesítményarányos kultúra erősítését fogja szolgálni, hogy a legmodernebb technológia segítségével vezetik be az egyéni célok rendszerét, ennek ellenőrzését és az ez alapján történő, átlátható bónuszkalkulációt. Hasonlóan az MVM-hez, munkatársai számára a Főgáz Zrt. is komplex értékelést vezet be.
Az egységes teljesítményértékelés és kompenzáció fontos szerepet tölt majd be Főgáznál, mivel ez szintén hozzájárul az elmúlt időszakban felvásárolt vállalat munkavállalói integrálásában - jelent meg a közleményben. A Főgáz megújítja az olyan stratégiai HR területeket is, mint az oktatás, a tehetséggondozás, az utódlástervezés. A belső információmegosztást egy belső közösségi média platform fogja szolgálni, amelyen a dolgozók egyéni igényeit jobban ki tudja elégíteni a gázszolgáltató.
A két vállalatcsoport 7500 alkalmazottja gyorsabb HR-es ügyintézésére számíthat, hiszen bárhonnan és bármikor elérhetnek majd számos fontos funkciót. Az SAP SuccessFactors felhőmegoldását több lépésben, várhatóan az év végéig vezetik be a cégeknél.
Az SAP vállalati felhő HR szolgáltatását használja például a MOL és a Bonafarm Csoport is.
SAP Hungary Kft.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?