Felmérés: minden második informatikus az ország elhagyásán gondolkodik
A megkérdezettek több mint fele tervezi, hogy alkalmazotti jogviszonyban folytatja tovább munkáját hazai vagy külföldi cégnél.
A No Fluff Jobs felmérése szerint komoly hatásai lehetnek az IT szektorban a KATA megszűnésének. Minden második informatikus az ország elhagyásán gondolkodik, de csak 7 százalékuk látja külföldi cégalapításban a megoldást. A cég kutatása is alátámasztja az IVSZ szakmai állásfoglalását, amelyben az iparági szövetség a digitális készségekkel rendelkező szakemberek virtuális elvándorlásának negatív munkaerőpiaci hatásaira hívta fel a figyelmet.
Az állásportál több mint 300 magyarországon dolgozó informatikust kérdezett meg arról, hogyan reagál a KATA megszűnésére. A felmérésben résztvevők közel 20 százaléka válaszolta azt, hogy az ország elhagyását tervezi, további 30 százalékuk pedig fontolóra veszi a külföldre költözést.
„Az informatikusok többsége könnyen vált távmunkára, mert a projektek döntően digitális keretrendszerekben zajlanak” – nyilatkozta Magdalena Gawłowska-Bujok, a cég ügyvezető igazgatója. „Előnytelen piaci környezetben az IT-s szakemberek egyszerűen válhatnak digitális nomádokká, hogy országhatárokat átlépve olyan lakhelyet válasszanak, ahol a legjobb életkörülményeket tudják biztosítani maguknak és családjuknak” – tette hozzá a szakember.
A válaszadók 60 százaléka ugyanakkor azt tervezi, hogy alkalmazotti jogviszonyban folytatja tovább munkáját hazai vagy külföldi cégnél. A vállalkozói létet választók fele a KATA után más adónemet választ vagy belföldi céget alapít, másik fele azonban külföldi cég indítását tervezi.
Az állásportálon 2022-ben feladott több mint kétezer hirdetés 36%-a kínált vállalkozói jogviszonyt, és ezekre az állásokra jellemzően többen jelentkeztek az alkalmazotti jogviszonyt kínáló pozícióknál. Vállalkozóként leginkább a backend, a fullstack, a project manager, a frontend és a testing pozíciókban dolgoznak az informatikusok.
Árat emelhet, aki marad
Az itthon maradó és vállalkozóként dolgozó IT-szakembereknek feltehetően árat kell emelniük ahhoz, hogy megmaradjon korábbi jövedelmük. Az ICT Európa adótanácsadó számításai szerint egy informatikus, aki KATA-s vállalkozásként havi 1,5 millió forintot számlázott körülbelül két és fél havi jövedelmét veszíti el, és így átalányadózás esetén 15-20 százalékkal kell megemelnie a munkabérére vonatkozó árait, hogy megtartsa korábbi nominális jövedelmét. Ha ezt az inflációval is korrigálni szeretnénk, akkor 30 százalék feletti emelésre van szükség.
- 2025.02.28Vezetői Best Practice Fórum - Digitális transzformáció és az AGILE A Fórum célja: A Fórum célja a jó vezetői gyakorlatok és tapasztalatok megosztása, illetve a hazai vezetési kultúra fejlesztése.
Részletek
Jegyek
- 2025.03.11Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Szervező: BME
Részletek
Jegyek
- 2025.03.18Óbudai Egyetem Állásbörze A személyes találkozás az potenciális jelentkezőkkel az állásbörzén az egyik leghatékonyabban módszer, hiszen amíg egy önéletrajz csupán „vázlatos” formában nyújt a jelentkezőről képet, addig a személyes találkozás és beszélgetés által sokkal jobban bizonyíthatnak is a szakmai felkészültséggel kapcsolatban.
Részletek
Jegyek
- 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.
Részletek
Jegyek
A technológiai fejlődés átalakítja az üzleti utazások trendjeit, ezért az International Workplace Group (IWG) legfrissebb kutatása az üzleti... Teljes cikk
Rekord számú magyar diák tanul külföldi egyetemeken. Ismét változott a célországok népszerűségi sorrendje: Hollandia megelőzte az Egyesült... Teljes cikk
Az idei második negyedévben 3,3 milliárd eurónyi, vendégmunkások által megkeresett bér áramlott Hollandiából külföldre, 73 százalékkal több,... Teljes cikk
- Megéri a bérszámfejtést kiszervezni? Öt érv az IGEN mellett 2 hónapja
- Mit kezdjen a HR a csapaton belüli láthatatlan küzdelmekkel? 2 hónapja
- Így változnak a nyugdíjtörvény egyes rendelkezései - mi a 13. havi nyugdíj feltétele? 3 hónapja
- Iskolapélda a dolgozói jóllét területén - interjú Adonicsné Püski Katával, a Semmelweis Egyetem stratégiai szervezetfejlesztési főigazgatójával 4 hónapja
- Mire figyelj, ha játékfejlesztő szakembert keresel? 4 hónapja
- A francia kormány újabb bevándorlási törvényt készít elő 4 hónapja
- Mennyit lehet keresni az informatikai szektorban? Pozíciók, területek szerint 6 hónapja
- Itt a lista, ezek a cégek hozhatnak be vendégmunkásokat 7 hónapja
- Már négy év után 1,1 milliót lehet keresni ebben az informatikai szakmában 7 hónapja
- A legkeresettebb IT szakmák a jövőben: itt a lista 7 hónapja
- De értik a szavunkat? 7 hónapja