Fizetésemelést vár a fiatalok kétharmada
A dolgozó fiatalok majdnem kétharmada számít béremelésre a következő időszakban, 46 százalékuk az inflációnál alacsonyabb, 20 százalékuk viszont azt meghaladó emelést valószínűsít - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A pesszimisták, vagyis a fizetéscsökkenésre számítók aránya nagyon alacsony, mindössze 4 százalék.
Tempósan növekedtek a magyarországi átlagbérek az idén is, a családi adókedvezmény nélkül számolt országos átlagbérek a második negyedévben megközelítették a 285 ezer forintot, ami 8,4 százalékos növekedés éves szinten.
A fiataloknál valamivel kisebb mértékű volt a bővülés, a 20-29 éves korosztályban a nettó bér ugyanis 244 ezer forintot tett ki, ez pedig 7,8 százalékos növekedésnek felel meg.
Jelentős részük azonban most a K&H ifjúsági indexe szerint arra számít, hogy a következő időszakban tovább emelkedik a fizetése: kétharmaduk számol ezzel a forgatókönyvvel.
Az érintettek 46 százaléka az infláció alatti, közel 20 százalékuk pedig azt meghaladó emelést vár. Utóbbiak aránya magasnak mondható, a 2012 óta negyedévente elkészített felmérés korábbi eredményei szerint átlagosan 18,7 százalékuk várt komolyabb béremelést.
Viszonylag sokan vannak azok is, akik ugyanannyi pénzre számítanak a munkahelyükön: 31 százalék számol ezzel a verzióval. Ugyanakkor nagyon kevesen, 100-ból 4 fiatal tartja elképzelhetőnek, hogy mérséklődni fog a fizetése.
Fotó: unsplash.com
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek


Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon