Gyengébben sikerült a 2020-as érettségi, mint a tavalyi
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEmelt szinten 6 százalékkal alacsonyabb átlageredményt értek el a tanulók, mint a tavaly tavaszi érettségin.
Összességében alacsonyabb átlagosztályzatok születtek a májusi-júniusi érettségi vizsgákon, mint tavaly - írja a Népszava. Idén tavasszal középszinten 3,48, emelt szinten pedig 4,29 lett a vizsgák eredménye, míg tavaly a 3,61, illetve 4,61. A 345 246 vizsgának a 27,8 százaléka sikerült jelesre, tavaly 33,1 százalék volt ez az arány. Ugyanakkor az elégtelen eredmények száma is csökkent, tavaly a vizsgák 1,07 százaléka volt sikertelen, idén csak 0,88 százalékuk. A középszintű vizsgákon 2 százalékponttal, emelt szinten 6 százalékkal alacsonyabb átlageredményt értek el a tanulók.
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Gosztonyi Gábor szerint a gyengébb eredményeket az is magyarázza, hogy a járványhelyzet miatt csak a végzős középiskolások vizsgázhattak, illetve azok, akiknek mindenképp kell az érettségi a továbbtanuláshoz. Az előrehozott vizsgák eltörlésével 30 ezerrel kevesebben érettségiztek. Gosztonyi Gábor azt is megjegyezte, hogy míg tavaly 39,8 ezer, idén 54 ezer volt az emelt szintű vizsgák száma. Szerinte ez annak tudható be, hogy az idei évtől már legalább egy emelt szintű érettségi szükséges ahhoz, hogy egy diák bekerülhessen a felsőoktatásba.
A PSZ alelnöke aggályosnak tekinti, hogy mi lesz azokkal a diákokkal, akik előrehozott érettségit szerettek volna tenni. Az oktatásirányítás ígérete szerint ősszel kerülhet sor a vizsgákra, de az előrejelzések szerint elképzelhető, hogy pont akkor érkezik a járvány második hulláma.
Népszava
fotó: pexels

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?