Hatalmas kihívás az agilis átalakulás, de működik
Az agilis átállás hatalmas kihívást jelentett, de az eredmények már kézzelfoghatóak, sőt a COVID helyzetre adott gyors választ is nagyban segítette az agilis keretrendszer használata, osztották meg tapasztalataikat az Agile Enterprise Summiton a Magyar Telekom, az OTP, a Lufthansa Systems és az NN Biztosító felsővezetői.
„Több, mint két éve működünk agilisan, így elérkezettnek láttuk az időt, hogy azokkal a nagyvállalatokkal, akik szintén ezt az utat választották, megosszuk egymással és az érdeklődő, transzformáció előtt álló cégekkel tapasztalatainkat, megoldásainkat” – nyitotta meg a konferenciát Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója. A vállalat kezdeményezésére létrejött Agile Enterprise Summiton, szakemberek és munkavállalók megélését, agilis transzformációs tapasztalatait is megismerhették a résztvevők. A vezetői kerekasztalban Rékasi Tibor (vezérigazgató, Magyar Telekom), Csányi Péter (vezérigazgató-helyettes, OTP), Csiszár Zoltán (cégvezető, Lufthansa Systems) és Holló Bence (vezérigazgató, NN) tárta fel azt, hogy miért döntöttek a működésváltás mellett.
A cégvezetők szerint fontos lépés volt, és egyben hatalmas kísérlet is az agilis keretrendszer bevezetése, mely folyamat máig tart, de már látszanak az eredmények. Rékasi Tibor szerint a transzformációt egyrészt a piacon jelentkező folyamatos változások, az ügyféligények jobb és hatékonyabb kiszolgálása, valamint szervezeti működés gyorsítására, hatékonyság növelésére irányuló törekvések indokolták. Fontos értéknek tartja az új működésben a felhatalmazó vezetést, azaz, a döntések operatívan ott születnek, ahol a legtöbb információ rendelkezésre áll. Így a korábbi hierarchikus szervezeti modellt lebontva gyorsabban, hatékonyabban tudnak immár reagálni az ügyféligényekre és a piaci változásokra, új kihívásokra.
Csiszár Zoltán elmondta az agilitással náluk a cél folyamatos fejlődés, hogy gyorsan le tudják követni a folyamatos változásokat. Holló Bence tavaly évvégi kinevezése után belecsöppent egy már folyamatban lévő agilis transzformáció közepébe, ami mint mondta abból a szempontból szerencsés volt, hogy kicsit külső szemlélőként tudott tekinteni a folyamatokra. Véleménye szerint a transzformáció nem lehet sikeres az emberek szemléletváltása nélkül. Ehhez pedig fontos, hogy meg is értsék miért történik a változás, nem pedig csak belekényszeríteni őket egy keretrendszerbe. Csányi Péter a versenyképességet hangúlyozta ki, egy egyre kompetitívebb piacon, valamint mint mondta a silószerű működést akarták felszámolni. Ehhez pedig alapvető szükséglet ez üzlet és az informatikai terület szoros együttműködése.
Türelem, alkalmazkodás
Nem volt könnyű dolga a szervezeteknek, hiszen többnyire igen szabályozott környezetben dolgoznak. Így nem könnyű gyors és látványos eredményeket elérni, ezért komoly hangsúlyt kell helyezni a változásmenedzsmentre a folyamat során. Valamint a folyamatokat testreszabni is szükséges az egyedi vállalati igényekre, nem pedig megpróbálni minden szempontból a módszertan keretei közé szorítani. Illetve fontos, hogy mely területekre érdemes továbbvinni ezt az eszköztárat, mert van például az ügyfélszolgálat vagy a háttér műveleti területek, ahol nem alkalmas az agilis működési modell. A felsővezetés elkötelezettségét és vízióját hangsúlyozta a Magyar Telekom vezérigazgatója. A Lufthansa Systems cégvezetője azt is megemlítette, hogy bizony gyakran nem volt könnyű az átalakulás a vezetőknek sem, hiszen az ő szerepük is jelentősen átformálódik, ez nagy váltást jelent a régi hierarchikus berendezkedéshez képest. Hiszen sokkal több autonómiát kell adni a csapatoknak, támogatni kell őket a körülmények megteremtésével, hogy teljesíteni tudjanak. El kell engednie bizonyos döntéseket a vezetőnek, ami bizony nem mindig egyszerű. Az OTP vezérigazgató-helyettese a közvetlen együttdolgozást hangsúlyozta olyan kollégákkal, akikkel ez korábban nem volt általános és így az ötletek közvetlen beépítésének lehetőségét. Az NN vezérigazgatója pedig figyelmeztetett, hogy a valósághoz kell igazítani az elvárásokat, egy bankot, biztosítót nem lehet a Netflixhez, TikTokhoz hasonlítani. Viszont nagy siker, ha ezeket a hagyományos szervezeteket sikerül átállítani. Meg kell találni a keretek közt a rugalmasságot, és fontos, hogy a transzformáció egy kultúra építését is jelenti. A változást nem szabad alábecsülni, és valószínűleg nem lesz egyenes az út, kell tudni közben is módosítani. Ahogy az sem könnyű helyzet, amikor még együtt él a régi és az új rendszer
A résztvevők egyetértettek abban, hogy az agilis működésre való áttérés jóval több egy szervezeti átállásnál: olyan szemléletváltás, mely nem öncélú, hiszen a cégek elsődleges törekvése, hogy az ügyfeleiknek még jobb szolgáltatást nyújtsanak. Nagyon motiváló folyamatnak tartják az agilis transzformációt, ami tulajdonképpen egy folyamatos út.
Együttműködés a közös célért
A vállalatvezetők véleményét követően HR-, üzleti-, operatív- és agilis transzformációs vezetői szemszögből is ráláthatott a közönség az átalakulás folyamatára, a Magyar Telekom négy különböző szakterületének konkrét agilis működésébe, innovatív megoldásaiba nyerhettek betekintést. Kelemen Márton (Data Enablement Tribe Lead) elmondta, hogy a napi munkájukban az agilitás abban segít a leginkább, hogy a vállalatban van egy egyértelmű vízió, amihez mindenki megpróbál saját célokat kapcsolni. Ha egyértelmű a célkitűzés, akkor bármilyen megváltozott helyzetben tudják, hogy mit kell tenni, hogy a közös cél ne sérüljön. „Az agilitás a saját metodikájával ad egy olyan ritmust, mellyel összhangban tudunk haladni feladatainkkal, és azok priorizálásával. Ez azért nagyon fontos, mert váratlan helyzetekben esetében - mint például a pandémia - pontosan láttuk, hogy az új feladatok vállalása milyen erőforrást követel és mely projektek háttérbe szorulását jelenti. Képesek voltunk rövid idő alatt mérlegelni a prioritásokat, ezek mentén újratervezni és a valós problémára reagáló terméket gyorsan létrehozni.” – mondta Kelemen Márton, a Magyar Telekom adattechnológiáért felelős vezetője.
A szakmai eseményt az átalakuló vállalatok kezdeti tapasztalatait tágabb kontextusba tevő, jövőbe mutató kerekasztal zárta, Csaba Zoltán (TAL Consulting, enterprise agile coach) moderálásával. Friedl Zsuzsanna, (Chief People Officer, Magyar Telekom), Dr. Zolnay Judit (vezérigazgató, Metlife), Balogh Péter (vezérigazgató, Baconsult) és Kovach Anton (alapító, Shiwaforce) olyan kérdésekre keresték a választ, mint hogy hogyan fognak működni a jövő nagyvállalatai és milyen további lépései vannak az agilissá válásnak. A résztvevők kiemelték, hogy az agilis működés felerősíti a tulajdonosi szemléletet a nagyvállalatoknál is, és a gyorsan hadrendbe állítható, projekt-alapon szerveződő virtuális csapatok menedzselése újrafogalmazhatja mindazt, amit eddig a munkahelyi lojalitásról, munkavállalói élményről gondoltunk.
- 2024.10.10Pannon Munkajogi Akadémia Programunkat az on-line térben tervezzük megvalósítani, ezzel is támogatva a hatékony idő kihasználását. Előadás-sorozatunk célja, hogy egy-egy munkajogi területet részletesebben is bemutassunk, lehetőséget teremtve a joggyakorlat alkalmazásának megismerésére. Részletek Jegyek
- 2024.11.13Mérlegen a hibrid munkavégzés - Trendek és vállalati jó gyakorlatok a távmunka új korszakában Az esemény célja, hogy összehozza a különböző iparágak vezetőit, legjobb vállalati gyakorlatait, hogy megosszák gondolataikat és megvitassák a rugalmas foglalkoztatás jövőjét és annak vállalati kultúrákra gyakorolt hatásait, úgy mint a távmunka transzformációja, új innovációk és a mesterséges intelligencia hatásai, munkavállalói preferenciák, jogi megoldások, hatékonysági kérdések távolról, valamint vezetői kihívások és vállalati stratégiák a hibrid munka világában. Részletek Jegyek
- 2024.11.21Pannon HR Konferencia Debrecen Lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg. Részletek Jegyek
Többéves előkészítést igényelt, de az egyik közismert magyar cégnek, az ingatlan.com-nak végre sikerült megvalósítania a száz százalékban... Teljes cikk
A pénzügyi vezetők (CFO-k) 70%-a nem tervezi átszervezni pénzügyi osztályát a következő két évben - állapítja meg a Deloitte 2024-es... Teljes cikk
Hogyan hat az AI jelenléte a munkavállalói jóllétre és milyen eszközökkel lehet befolyásolni ezt a hatást? Egyes iparágakban a technológia... Teljes cikk
- Ez dönt igazán sikerről és kudarcról: terítéken a vezetői kultúra 4 hete
- Kiderült, ki Európa legjobb bankvezetője 4 hete
- Gólyamenedzsment: ezt tanulhatják a vezetők tőlük 4 hete
- Tanulmány: ezért egyre több a csendes felmondás a magyar cégeknél 1 hónapja
- A hős vezető már a múlté. Milyen ma az ideális vezető? 2 hónapja
- Így hozzunk létre együttműködő csapatot egy modern munkahelyen 2 hónapja
- Ők a céges innováció kulcsemberei, így támogasd őket HR-esként 2 hónapja
- Tíz készség, amit eltanulhatnak a vállalatvezetők a tízpróbázóktól 2 hónapja
- A kkv-vezetők majdnem fele úgy érzi, hogy saját cége rabszolgája 2 hónapja
- Egy civil szervezet működésében is sokat segíthet egy korszerű CRM rendszer 3 hónapja
- Olimpia 2024: Vezetői tízpróba 3 hónapja