Hogyan adózik a munkáltató által átvállalt tandíj?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat2019-ben többek között megszűnik a képzési költségek munkáltatói átvállalásának a bérnél kedvezőbb adózása is. Emiatt érdemes kihasználni a még idén érvényes adó-jogszabályokat és már most átvállalni a munkavállaló 2018/19-es tanévének díját - írja az adózóna.
A 2017. január 1-jétől hatályos személyi jövedelemadóról szóló törvény (Szja tv.) az iskolarendszerű képzési költségének munkáltató által történő átvállalását már nem sorolja a béren kívüli juttatások közé, de úgy rendelkezik, hogy a munkáltató (ideértve a személyesen közreműködő tagja esetében a társas vállalkozást is) 2016. december 31-ét követően a 2016. december 31-én hatályos 71. § (6) bekezdésének d) pontjában meghatározott feltételekkel, de értékhatár nélkül egyes meghatározott juttatásként továbbra is részt vállalhat - a pénzbeli támogatásnál kedvezőbb adózás mellett - a munkavállaló tanulmányi költségeinek finanszírozásában [Szja tv. 89. § (6) bekezdés] - írja a lap.
Ennek értelmében az átvállalt tandíj után munkavállalónak 2018-ban sem keletkezik adó- és járulékkötelezettsége, csak a munkáltatónak kell az átvállalt költség összegének 1,18-szorosa után 15 százalék szja-t és 19,5 százalék eho-t fizetnie.
2019-től azonban amennyiben a munkáltató adna ilyen jogcímen juttatást, akkor azt a munkavállaló béréhez hozzá kell számítani, és azzal együtt számfejtve kell az adóelőleget, járulékokat, illetve a szocho-t megfizetni.
adózóna
Ennek értelmében az átvállalt tandíj után munkavállalónak 2018-ban sem keletkezik adó- és járulékkötelezettsége, csak a munkáltatónak kell az átvállalt költség összegének 1,18-szorosa után 15 százalék szja-t és 19,5 százalék eho-t fizetnie.
2019-től azonban amennyiben a munkáltató adna ilyen jogcímen juttatást, akkor azt a munkavállaló béréhez hozzá kell számítani, és azzal együtt számfejtve kell az adóelőleget, járulékokat, illetve a szocho-t megfizetni.
adózóna
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?