kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 7 éve

Hogyan boldoguljon a vezető változékony, bizonytalan környezetben?

A jó hír, hogy fel lehet készülni a VUCA világra, ami már egyáltalán nem a jövő, hanem a jelen. Az üzleti és a gazdasági környezet ugyanis változékony, bizonytalan, komplex és többértelmű, mely angol szavak kezdőbetűiből keletkezett a VUCA rövidítés. Ebben a világban, ahol csak a változás állandó, ráadásul exponenciálisan gyorsul, ember és vezető legyen a talpán, aki azt követni tudja. Más választás viszont nincs, így alkalmazkodni kell, derült ki Juhász Erika fejvadász, biblioterapeuta, megbízott egyetemi oktató és Juhász Tünde, tréner, színész, mentálhigiénés szakember által vezetett, a Business Coach Kft. keretei között szervezett, interaktív vezetői mindset-formáló programon, amelyen a HR Portal is részt vett.

Rögtön egy igazán VUCA feladattal indítottunk: információkat kellett megosztanunk egymással váltakozó párban, méghozzá úgy, hogy a rendelkezésre álló idő állandó volt (mindössze 1 perc), míg az információ mennyisége folyamatosan nőtt. Hárommal kezdtük, majd a harmadik körben 11-ig mentünk fel. Ráadásul a szabályok a játék közben is változtak, és bár kezdetben a feladat célját nem tudtuk, mégis meg kellett valósítani, ráadásul úgy, hogy közben gyorsan alkalmazkodtunk a változó környezethez. A VUCA betűszó - a Volatile (változékony), Uncertain (bizonytalan), Complex (bonyolult), Ambiguous (többértelmű) angol szavakból áll össze. Eredetileg a katonai szakzsargonból származik, amely a bizonytalan és dinamikusan változó harcászati helyzeteket írta le, ahol sok esetben információhiány van, és a helyzet kaotikus, a kimenetel pedig gyakran nem előre jelezhető, mert annyira sok tényezőtől függ. Az üzleti világba a globális pénzügyi válság után került be a kifejezés, a gazdasági környezet leírására.

Juhász Erika elmesélte, hogy 1987-ben, egy felmérés során megkérdeztek különböző nemzetiségű vállalati vezetőket, hogy milyen lesz a 2000-es év cégvezetője? Amilyen tulajdonságokat, készségeket a válaszadók felsoroltak, azokra manapság szinte kivétel nélkül valóban szükség van:

  • az információgyűjtés bűvésze
  • a döntéshozás nagymestere
  • aki képes becsülni a jót.

A „szuperfőnök” világos céllal rendelkezik, jó emberismerő, állhatatos, példakép és bizalommal viseltetik a munkatársai iránt. Ebben a világban a vezetőknek bizony nincs könnyű dolga, de aligha volt ez másként, csak talán más szempontból és más sebességgel, akár az ókorban, hiszen már Periklész megmondta, hogy a legnehezebb művészet az emberek irányításának művészete.

Egy mai vezetőnek rengeteg információ közül kell kiválogatnia a cég számára relevánsakat, a technológiai fejlődés sebessége miatt a környezet folyamatosan változik, ami miatt a döntéseket a korábbiaknál sokkal gyorsabban kell meghozni. Gyakran nemhogy évekre, hanem hónapokra is nehéz előre tervezni. Ezért megy gyakran jobban az alkalmazkodás a kis cégeknek, startupoknak, ahol egy döntésnek nem kell sok vállalati szinten, jóváhagyási procedúrán keresztülmennie. Persze a hibázásra is nagyobb az esély, mint korábban, így ennek elfogadását, azt hogy egy ilyen helyzetből hogyan lehet felállni, belőle tanulni, szintén érdemes beépíteni a modern céges kultúrába.

A „VUCA ready” szervezet és vezető



A „VUCA ready” szervezetnek, ahogy a nemzetközi szakirodalom a VUCA környezetben sikeresen működő szervezetet nevezi, képesnek kell lennie a gyors alkalmazkodásra, vagyis agilisnak kell lennie.

Rengeteg a sikerüket befolyásoló tényezőt kell figyelembe venniük, amelyek száma olyan óriási lehet, hogy még a legalaposabb körültekintés mellett is gyakran a döntés nyílt végű lesz, vagyis bizonyos okok és tényezők alapján megszületik egy elhatározás, de a kimenetel mégsem jósolható meg biztosan. Így a szervezetnek képessé kell válnia arra, hogy több lehetséges kimenetel esetén is eredményesen működjön. Képesnek kell lenni az állandó „újratervezésre”.

A vezetőnek ehhez rendszerben kell gondolkodnia, egységében látni a folyamatokat, különböző perspektívából szemlélni az összefüggéseket. Megváltozott a kommunikáció, megváltozott a technológia (digitalizáció, virtualitás, AI), az emberek közötti kapcsolódási pontok megsokszorozódtak. A munkahelyek gyakran térben és munkavállalók tekintetében is sokszínűek lettek, így komplexebb rendszereket kell egy vezetőnek átlátnia. Mindennek kezeléséhez pedig sokkal célravezetőbbnek tűnik vezetői szempontból is az együttműködés motiválása, a tradicionális központi kontroll (a „kézi irányítás”) lazítása, újraértelmezése. Bár sok vezetőnek még nehéz elfogadnia, de az ellenőrzést is úrja kell definiálni.
Nagyobb szükség van önreflexióra, önvizsgálatra a vezető részéről, ahogy arra is, hogy saját meggyőződését el tudja engedni, nyitott legyen a konstruktív kritikára. A VUCA ready vezető személyes márkája a hitelességéből fakad. Nyitottnak, őszintének, tudatosnak és rugalmasnak kell lennie, és főleg jelen lennie a csapatában, amely közösségként tud funkcionálni.

A mit? miért? hogyan? kérdések közül a miértre helyeződött a hangsúly, vagyis ma már nem elég egy-egy utasítást kiadni a munkavállalóknak, különösen a fiatalabb generációk esetén, hanem meg kell tudni indokolni, hogy az adott feladatnak mi a helye a folyamatban, a nagyobb egészben, a közös vízióban. Ehhez a munkavállaló hogyan tud kapcsolódni, és felelősséget adva, önállóságot biztosítva, a rájuk eső részt rábízni az emberekre. Ehhez sok esetben szemléletváltásra, a gondolkodásmód megváltoztatására van szükség.

A vezető fontos képessége a kérdezés, hiszen a kapott válaszokkal közelebb lehet jutni ahhoz, hogy a másik hogyan gondolkodik. Korábban szinte eretnekségnek hatott, ha valaki a megérzéseket emlegette a vezetői döntésekkel kapcsolatban, azonban a gyorsan változó világban az intuíciónak és a tapasztalatnak is helye van. A gyors alkalmazkodáshoz állandó tanulásra, fejlődési képességre, igényre, kíváncsiságra van szükség. És alkalmanként improvizációra.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Hogyan boldoguljon a vezető változékony, bizonytalan környezetben?
2. oldal - A vezetés és az improvizáció
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért kerüli a Z generáció a vezetői szerepeket és hogyan változtathat ezen a HR?

Többek között a mentális egészségügyi problémáktól való félelem és a rugalmasság iránti vágy is hozzájárul ahhoz, hogy a Z generációs... Teljes cikk

Minden pályázónak adunk visszajelzést, még tanácsokat is: interjú Nyeste Ágival, a JYSK regionális HR igazgatójával

Másfél évvel ezelőtt nevezték ki Nyeste Ágit a három országot átfogó JYSK-régió (magyar, osztrák, görög) HR igazgatójának. Összesen 2000... Teljes cikk

A túlélés záloga a rugalmasság kialakítása - Endrei-Kiss Judit, az RTL Magyarország Chief People Officere

A változás szinte már természetes kell, hogy legyen, de ehhez mentális és lelki alkalmazkodóképességet is ki kell építeni. Az adaptív képesség... Teljes cikk