kapubanner for mobile

Hogyan növekedhet a fiatalok szerepe az agráriumban?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az OTP Agrár szakértői szerint célszerű lenne megerősíteni a fiatal gazdákat segítő eszközrendszert.

A több évtizede gazdálkodó mezőgazdasági termelők nagy részénél napjainkban egyre sürgetőbbé válik az utódlás. Mindez óriási kihívás elé állítja az adott vállalkozást, de mondhatjuk, hogy az ágazatot is. A generációváltás ugyanakkor egyben lehetőséget is jelent, hiszen a fiatalokkal friss, az információs társadalom nyújtotta tudás is beépülhet a mezőgazdasági gyakorlatba. Az OTP Agrár szakértői szerint célszerű lenne megerősíteni a fiatal gazdákat segítő eszközrendszert.

A mezőgazdaságban a rendszerváltáskor tulajdonosi pozícióba került termelők zöme mára 70-75 éves, így az érintettek szinte egyszerre öregszenek ki az aktív korból. Munkájukat a fiatalok vehetik át, ám az OTP Agrár szakértőinek - korábbi kutatásokból származó - információi alapján az agrárvállalkozások majdnem 70 százaléka nem rendelkezik tervvel az utódlásról. Csupán az érintettek 30 százalékának van pontos vagy kevésbé pontos elképzelése a folyamatról.

Utóbbiak közül a legtöbben a családon belüli ügyvezető és tulajdonosváltást tartották kívánatosnak, ám ez sok esetben nem megoldható, hiszen a gazdaságok 28 százalékánál a termelőnek nincs egyenes ági leszármazottja. Problémák persze akkor is jelentkezhetnek, ha biztosított az utódlás. Ezek a legtöbbször abból adódnak, hogy az utódnak „szánt” fiatal nem akarja a felmenő életútját követni. Bizonytalanságot jelenthet emellett a gazdálkodást átvevő fiatal generáció felkészültsége, illetve ennek hiánya is - áll az OTP Agrár közelmúltban megjelent véleménycikkében.

A fiatalok többsége nyitott az újdonságokra, de még nincs meg bennük a megfelelő gazdaságirányítási tudás, a szakmai ismeret és tapasztalat, holott pont ők hozhatnák be a korszerű tudást a vállalkozásba, ők könnyedén képesek lehetnek a korszerű információs- és tudás-transzfereket működtetni. Mindez az ágazat finanszírozói számára is fontos, hiszen a hitelintézetek hosszú távú partneri kapcsolatot építhetnek ki a fiatalokkal.

A már említett bizonytalanságok mellett az utódlási folyamat sikerességét veszélyeztetheti az is, ha a vállalkozást átadó gazdálkodó továbbra is döntési pozícióban marad, mert ez a felelősségi viszonyok kuszaságához, végeredményben sikertelen gazdálkodáshoz vezethet. A piaci tapasztalatai alapján általában azok a vállalkozások működnek továbbra is jó színvonalon, ahol a generációváltás adás-vétel útján történik. Ezt segítené, ha a gazdaságot csak, mint egységet lehetne továbbadni, akár egy örökösnek, akár adás-vétel útján.

Az OTP Agrár szakértőinek meggyőződése, hogy az agrárpolitikának növelni kell az esélyt arra, hogy a fiatal gazdálkodók szerepe növekedhessen és képzettségük javulhasson. A legalapvetőbb követelmény, hogy a mezőgazdasági tevékenységet kezdő, illetve végző fiatal gazdák kapjanak támogatást mind a termőföldhöz jutás, mind az oktatás, mind a gazdaságfejlesztés tekintetében. A gazdaságok átadását speciális jogi konstrukciókkal (családi gazdaságok és mezőgazdasági üzemek öröklésére vonatkozó új szabályokkal), illetve államilag garantált hosszú távú, új típusú hitelekkel is lehetne segíteni.

A véleménycikk szerint tehát kiemelt cél, hogy a mezőgazdasági vállalkozások élén egyre inkább szakmailag képzett, korszerű menedzsment és információ-technológiai ismeretekkel rendelkező, hivatásszerűen a mezőgazdasággal foglalkozó gazdálkodók álljanak, akik alkalmasak a termelési technológia korszerűsítésére, az innovatív módszerek befogadására, és az együttműködések keretében megvalósítandó fejlesztésekre.

OTP Agrár
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek