Hosszú álláskereséssel számolhatnak a pályakezdők
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz állástalan fiatalok 40 százaléka minimum egyszer már szenvedett tartós munkanélküliségtől, mivel tapasztalat hiányában nem szívesen alkalmazzák a hazai cégek a pályakezdőket. Ötlet néven olyan kísérleti program indult, amely a munka világával ismerteti meg a frissen végzett állástalanokat, írja a Világgazdaság.
Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával indult program révén 18-26 év közötti állástalan pályakezdők ismerkedhetnek meg a munka világának szabályaival, illetve egyedül és csapatban is megtanulnak dolgozni. Tíz hónapon keresztül önkéntes tevékenységet végeznek a fiatalok a fogadó szervezeteknél, civil, állami és egyházi intézményeknél. Ez alatt megkapják a nekik járó álláskeresési támogatást, sőt juttatások illetik meg őket.
Tavaly szeptemberben megdőlt a rekord a munkanélküli fiatalok számát tekintve, akkor ötvenezer fölé emelkedett, decemberre a létszám 39 ezerre esett. A kevésbé értékes végzettségűek számára hosszabbodik az út az álláskereséstől az első munkanapig, ezért egyre nagyobb szükség lesz az Ötlethez hasonló programokra.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara friss elemzésében 8040 hazai vállalkozást kérdezett többek közt arról, idén tervezik-e pályakezdők felvételét. Az első fél évben a cégek 20 százaléka kíván pályakezdőt felvenni, ám a második fél évben ez az arány öt százalékkal csökken. A felmérésből az is kiderül, hogy elsősorban a nagyvállalatok kívánnak pályakezdőket alkalmazni, számol be a Világgazdaság.
Kapcsolódó anyagok:
Álláskereső valóságshowt forgatnak Indiában
Már januárban beindul a munkaerőpiac
Értékvesztett diplomák: letűnt az álmodozások kora
A zöldmezős beruházásoktól nő leginkább a foglalkoztatás

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?