kapubanner for mobile

Huszonötezer munkanélküli Bács-Kiskunban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Bács-Kiskun megyében január végén 25 104 regisztrált munkanélküli és nyilvántartott álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, ez 6,5 százalékkal több, mint az előző hónapban, de 0,1 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - közölte a megyei munkaügyi központ hétfőn az MTI-vel.

A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ közleménye szerint, egy hónap alatt a megye minden munkaerő-piaci körzetében növekedett az állás nélkül lévők száma.

A megyében nyilvántartott álláskeresők aránya, a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva, a január végi állapot szerint 11 százalék volt, ez a mutató a legkisebb Kiskunfélegyháza körzetében (6,7 százalék), a legmagasabb Bácsalmás körzetében (20,7 százalékkal) volt.

A KSH munkaerő-felmérése alapján 2005. harmadik negyedévében Bács-Kiskun megyében a foglalkoztatottak száma 200,9 ezer fő volt, 2,7 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény 2005. november 1-jétől hatályos módosítása megszüntette a regisztrált munkanélküli fogalmat és helyette bevezette az álláskereső fogalmát. Az átmeneti időszakban, amíg az álláskeresési megállapodásokat megkötik a nyilvántartásban szereplő regisztrált munkanélküliekkel, mindkét fogalom használatos, de a két fogalommal megnevezettek összege adja a tényleges munkanélküliek számát.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek