Idén is pályaorientációs vizsgálat segíti a pályaválasztást
Megkezdődött az országos pályaorientációs mérés (OPM), keddtől október 9-ig valamennyi nyolcadik évfolyamos tanulónak kötelező kitöltenie a kérdőívet - közölte az Oktatási Hivatal (OH) az MTI-vel. A mérés célja egyrészt a tanulók közvetlen tájékoztatása, másrészt az érintett szülők és pedagógusok figyelmének felhívása a pályaorientáció fontosságára és a sikeres pályaorientációt támogató eszközökre, módszerekre - írták.
"A középiskolaválasztás időszakában kiemelten fontos, hogy az általános iskolás végzős tanulók képet alkossanak érdeklődési körükről, valamint erősségeikről, alapvető kompetenciáikról, és megismerjék a hozzájuk közel álló szakmai ágazati irányokat. Ebben támogatja őket az OPM, amelyet ötödik alkalommal rendeznek meg" - olvasható a közleményben, amely szerint előreláthatólag 2500 intézmény több mint négyezer nyolcadik évfolyamos osztályából mintegy 75 000 tanuló vesz részt a vizsgálatban.
Ismertették, az OH-ban kifejlesztett online mérőeszköz alapja egy önbevalláson alapuló kérdéssor, amelynek kitöltését követően a tanuló – válaszai alapján – visszajelzést kap érdeklődési irányáról, általa erősnek tartott képességeiről, további kompetenciáiról, illetve az ezekhez illeszkedő továbbtanulási irányokról.
Az eredményeket csak a tanuló láthatja, ám érdemes megosztania szüleivel, hozzáértő felnőttekkel, akik további tanácsokkal segíthetik a megfelelő pálya, iskola és továbbtanulási irány kiválasztását - tették hozzá.
Jelezték továbbá, hogy a felületen az ajánlható ágazatok ismertetői, valamint az azokat oktató középfokú iskolák listája is elérhető.
A hivatal hangsúlyozta: az OPM tanácsadás-jellegű vizsgálat, amely nem kész megoldásokat nyújt, hanem pályaorientációs ajánlásokat fogalmaz meg, segítve a pályaválasztáshoz szükséges kompetenciák feltérképezését, értékelését.
Az OPM kifejezetten a nyolcadikosokra fókuszál, de a továbbtanulás előtt állók rendelkezésére áll az OH másik fejlesztése, a Pályaorientációs Mérő- és Támogatóeszköz (POM) is, amelynek önismeretre alapozó, az MTMI-készségeket és -kompetenciákat is vizsgáló online tesztjeit bárki kitöltheti - írták, hozzátéve: az eszköz a pályaválasztásban különösen érintett két korosztálynak, a 7–8-os és a 10–12-es tanulóknak kiemelten is hasznos.
Közölték: a POM a különböző szakmákról és képzésekről is tájékoztat, továbbá az érdeklődő tanulót a lakóhelyéhez közelebbi, a továbbtanulást biztosító intézmények feltüntetésével is segíti.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Oktatási és kutatás-fejlesztési együttműködésről szóló megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a BYD Auto Hungary Kft. szerdán. Teljes cikk
A Z és Alfa generáció villámgyors, vizuális és azonnali visszajelzésre épülő tanulási stílusát a mai oktatás alig követi. A szakemberek szerint... Teljes cikk
A mesterséges intelligencia alapjaiban írhatja át a magyar oktatás működését, miközben a kormány új AI-stratégiája épp a lényegre nem reagál:... Teljes cikk
- Ennyit lehet keresni a magyar hírszerzésnél 3 hónapja
- Óriási a bérfeszültség, minden 10. dolgozó felmondott ennél a hivatalnál 4 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni az őszi érettségi vizsgákra 4 hónapja
- Pályaorientációs és hátránykompenzációs program indul a fiataloknak 5 hónapja
- 120 dolgozó mondott fel - HR-krízisben az oktatás irányítása 5 hónapja
- Rekordot döntött ennek a képzésnek a népszerűsége – egyre több fiatal látja benne a jövőt 5 hónapja
- Így változott a felsőoktatás 2010 óta - hányan, hol és mit tanulnak ma? 6 hónapja
- Dupla béremelés jön – tízezreknek nő a fizetése a közigazgatásban 6 hónapja
- Veszélyes anyag a dolgozók vérében - mi zajlik az akkufeldolgozóban? 8 hónapja
- Megduplázott bérek, brutális büdzsé – mi zajlik a Szuverenitásvédelmi Hivatalban? 8 hónapja
- Mi leszel, ha nagy leszel? Ingyenes nyári tábor segíthet a döntésben 8 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja