Így játszik a kormány a közmunkásokkal
A Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentéséből kitűnik, hogy több mint 100 ezer fős létszámleépítést hajtott végre a kormány a választások után. Mindezt úgy, hogy komolyabb társadalmi és politikai visszhangja sem volt – tárta fel a Policy Agenda.
A KSH által kiadott gyorsjelentés szerint áprilisról májusra 113 ezer fővel csökkent az alkalmazásban állók létszáma, amelynek lényegében egyetlen oka, hogy míg 2014. áprilisában 212 ezer ember dolgozhatott közmunkában, ez a szám májusra 99 ezerre csökkent. Azaz 113 ezer ember elveszítette munkáját. Ennek a létszámnak – a munkaügyi kirendeltségeken regisztrált munkanélküli statisztika alapján – 60 százaléka álláskeresési támogatást, vagy szociális ellátást sem kapott az államtól azután, hogy elveszítette közmunkáját. Azaz mintegy 65-70 ezren ténylegesen segítség nélkül maradtak.
Nyilvánvalóan a kormány is érzékelte, hogy ez tarthatatlan, és a választások után is kellene valamiféle segítség a társadalom lecsúszott rétegei számára is. Más oldalról pedig a politikai naptárra nézve, éppen az önkormányzati választások előtt tarthatatlannak látszik, hogy ekkora tömeg mindenfajta állami gondoskodás nélkül legyen.
Választási közmunka 2.0
A kormány múlt heti döntése alapján 43 milliárd forinttal növelik a közfoglalkoztatásra fordítható pénzek nagyságát. Ezzel párhuzamosan júniusban már nyilvánvalóan elkezdték újraindítani a közfoglalkoztatási programokat, legalábbis erről árulkodik, hogy a májusi csúcs után júniusban már mérséklődött a nyilvántartott álláskeresők száma.
A kormány ígéretei szerint 2014-ben átlagosan havonta 200 ezer fő fog közmunkában dolgozni. A múlt héten meghirdetett tervek szerint augusztustól decemberig átlagosan 193 ezer fő kaphat közmunkát, amelynek csúcsidőszaka az önkormányzati választások előtt lesz (augusztus-szeptemberben átlagosan 230 ezer fő). A meglévő tényadatok és a kormányzati tervek alapján akkor valósulhatna meg a 200 ezer fős létszám-foglalkoztatás, ha júniusban és júliusban havi átlagban 250 ezer fő dolgozhatna közmunkásként. Ez azonban nyilvánvalóan lehetetlen, ekkora létszám júniusban a munkanélküli regisztráció adatai alapján biztosan nem került át a közfoglalkoztatási rendszerbe.
A másik oka annak, hogy nem lesz 200 ezer fő havi átlagos létszám egyszerűen az, hogy ennek nincsen meg a fedezete. A KSH legfrissebb adatai alapján az látszik, hogy egy 8 órás közmunkásbérköltsége 99 ezer forintjába került az államnak egy hónapban. Ehhez hozzáadódik a rendszer működtetési költsége, amely korábbi adatok alapján a költségek további 15 százalékát teheti ki. Amennyiben a kormány tartani szeretné ígéretét- azaz, hogy havi átlagban 200 ezer ember dolgozhat közmunkásként - akkor ez éves szinten 270 milliárd forintba kerülne. Erre pedig nem jelent fedezetet a múlt heti átcsoportosítás után rendelkezésre álló 231 milliárd forintos keret. Számításaink szerint reálisabb, hogy inkább havi átlagban 170 ezer főt dolgoztatnak közmunkában 2014-ben, amely jelentős különbség a kormányzati ígéretekhez képest.
Az adatok azt mutatják, hogy a kormány csak és kizárólag politikai naptára alapján mozgatja a közmunkásokat. Ebből adódhat, hogy története legnagyobb létszámleépítését hajtotta végre egyik hónapról a másikra a kabinet, amely tovább feszíti a társadalmi problémákat a nincstelenségben, vagy annak határán élők között.
A közmunkarendszer miatt a kormány ugyanakkor egy ígéretspirálba is került, aminek a folyamatos költségvetési források emelése, ezzel párhuzamosan más területeken megszorítások elrendelése áll. A teljes foglalkoztatás illúziója mögött csak a tovább feszített közmunka áll, ahogy a kormány ezt elismerte. Ugyanakkor ez egyre több pénzt igényel az adófizetőktől, amely növeli a társadalom azon tagjainak ellenszenvét, akik (még) nem kerültek a közmunkaprogramokba.
Policy Agenda
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Befagyott álláspiac: enyhülés vagy újabb jégkorszak vár ránk 2026-ban? 3 hónapja
- Nincsenek nők és kisebbségek, csak fehér férfiak - ilyen lenne a munka világa? 5 hónapja
- Hogyan változott a sportmarketing az idők során? 8 hónapja
- Pénzügyi wellbeing a munkahelyen: juttatás helyett valódi támogatás 9 hónapja
- Valótlan állítás, hogy kétmilliót keresnek a magyar orvosok? 10 hónapja
- 5 helyett 10 évig is engednék, hogy valaki közmunkás legyen 13 hónapja
- Száznál is több dolgozót küldenek el az egri autóipari gyárból 1 éve
- KTK munka 2 éve
- Kalauzok nélkül: a MÁV teszteli, hogy bizonyos járatok jegyvizsgáló nélkül közlekedjenek 2 éve
- Csoportos létszámleépítések Magyarországon 2 éve
- Így változott a közfoglalkoztatás az elmúlt tizenkét évben 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?