Így lehet versenyképes a profilunk az állásportálokon

A rohamos ütemben történő technológiai fejlesztéseknek köszönhetően az online álláskeresés az utóbbi időben alaposan átalakult. Manapság már egyáltalán nem elég az, hogy beküldözgetjük az önéletrajzunkat, erős online jelenlétre is szükség van.

images

Így lehet versenyképes a profilunk az állásportálokon
A toborzók ugyanis folyamatosan a potenciális jelölteket kutatják, és csak úgy tudunk a látószögükbe kerülni, ha az abonyallas.hu és az egyéb álláskeresési webhelyeken létrehozunk egy olyan profilt, amely valódi reprezentációjaként szolgál a szakmai énünknek.

Kiemelten fontos, hogy legyen feltöltve egy profilkép

“Egy kép többet mond ezer szónál” - ez a mondás különösen igaz akkor, amikor a lehető legjobb benyomást szeretnénk tenni a toborzókra. Egy jó profilkép ugyanis garantálja azt, hogy megmaradjunk az emlékezetükben - még akkor is, ha csak néhány másodpercre néztek rá.

Ennek az elkészítéséhez manapság már nem kell feltétlenül felkeresni egy profi fotóst, megoldható egy olyan telefonnal is, amelynek jobb a kamerája. Arra viszont mindenképpen ügyeljünk, hogy egy olyan öltözéket viseljünk rajta, ami se túl formális, se túl laza, és ami a legfontosabb, hogy mosolyogjunk!

Szenteljünk kellő figyelmet a fejléc megírására is!

Egy toborzó a profilkép után általában a fejlécet nézi meg, és ez alapján dönt arról, hogy érdemes-e több időt tölteni a profil tanulmányozásával. Ezért ennek a résznek a megírására is kellő figyelmet kell szentelnünk.

Mindenképpen szerepelnie kell benne annak a pozíciónak, amit jelenleg betöltünk, vagy annak a szakmának, amely iránt érdeklődünk. A megnevezésüknél viszont törekedjünk arra, hogy olyan kifejezést használjunk, amely közismertebb, mivel valószínűleg a fejvadászok is ez alapján fognak majd keresni.

Egyáltalán nem mindegy, hogy mi kerül a tapasztalat részbe

Ha a fejléc maradásra ösztönözte a toborzót, akkor a tekintete ezután garantáltan a tapasztalat részre vándorol majd, amely megmutatja számára, hogy az adott jelentkező szakmailag alkalmas-e a pozíció betöltésére.

Itt mindenképpen arra kell törekednünk, hogy konkrét adatokat adjunk meg. Tehát nem elég az, hogy “2012 és 2020 között projektmenedzserként tevékenykedtem az xy vállalatnál”, hanem érdemes alatta még egy rövid, tömör összefoglalót is írni az adott munkáról és a hozzá tartozó felelősségi körökről. Így tudjuk ugyanis igazán megmutatni a toborzónak, hogy elbírunk a meghirdetett pozícióval kapcsolatos feladatokkal.

A képességek is számítanak

Végül mutassuk meg a képességek és készségek részben, hogy miben vagyunk mások a többi jelöltnél! Ha a toborzó szerencsével jár, akkor több azonos, az elvárásoknak megfelelő jelöltet tud felkutatni, akik között sokszor apróságok döntenek. Például, hogy többször dolgoztak már csapatban, vagy beszélnek bizonyos idegen nyelveket.

Ha tehát sikerül minimum 5-10 képességet összeszednünk, amely megmutatja a toborzónak, hogy mitől is vagyunk mi jobbak a többi jelöltnél, akkor elég nagy esélyünk nyílik arra, hogy minket hívjanak be egy személyes interjúra.

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Luxuskarácsony az állami szektorban: 52 ezres ajándékcsomagot kaptak a dolgozók

Nem aprózta el a karácsonyi meglepetést a Magyar Államkincstár: több ezer dolgozó kapott közel 52 ezer forint értékű ajándékcsomagot, tele... Teljes cikk

Elhunyt Tarr Béla – egy rendkívüli alkotói pálya véget ért

Életének hetvenegyedik évében, kedden meghalt Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, többek közt a Sátántangó és a Werckmeister... Teljes cikk

Ünnepi fények, rejtett feszültségek – egyre inkább teher a céges ajándékozás?

A munkahelyi ünnepi hangulat sok helyen kényszerré válik: egy friss felmérés szerint a dolgozók nagy része komoly pénzügyi és érzelmi nyomást... Teljes cikk