kapubanner for mobile

Így lehetsz sikeres főnök

Az előléptetés sokszor pánikot eredményez nem pedig örömöt. JobAngel a HR Blogon összefoglalta mit tegyünk és mit ne annak érdekében, hogy sikeres vezetők legyünk.

JobAngel szerint ha kiemelnek egy rátermett kollégát a csapatból, főnökké teszik, onnantól biztosan más lesz a kollegiális viszony. Ha jó viszony volt, eltávolodnak tőle, mégiscsak „főnök” lett… Ha nem volt igazán jó a viszony, akkor még ellenségeskedésbe is átcsaphat.

A csapatból kinevezett új főnök egyik előnye egy kívülről, vagy más részlegről érkezetthez képest, hogy ismeri a beosztottjai problémáit, hiszen nemrég ő is szenvedte ezeket, főnökként meg az összes beosztottja összes munkahelyi baja kihatással lesz az ő munkájára, teljesítményére, és megítélésére is. Tehát, mit tehet? Az őszinte viszony biztos segít ezen, és az is, ha igyekszik a problémákra megoldást találni, küzdeni, lobbizni felsőbb szinteken a megoldásért.

Emellett a kollégák munkájára is oda kell figyelnie, ez a kínosabb rész. Az ellenőrizgető, mindent kontrollálni akaró főnök bukásra van ítélve, de pont azért neveztek ki egy főnököt, mert szükség van kontrollra, ellenőrzésre. Nehéz ebből jól kijönni, megtalálni az egyensúlyt.

A főnökké tett csapattagra, mint főnökre volt szükség, és ez jelzi, hogy azelőtt valami nem ment jól, változtatni kellett (ritka kivétel, amikor jó volt minden, és pl. egy nyugdíjba menő vezető munkáját kell folytatni). Azaz az ő főnökeitől is jönnek elvárások. Fontos, hogy ezeket az elvárásokat még a kinevezése előtt le kell tisztázni, mérlegelnie kell, mit milyen határidővel tud elérni.

Az előléptetés előtti egyeztetésben - még akkor is, ha nagyon akarja az előléptetést - nagyon pontosan végig kell venni a vezetőkkel, mit várnak tőle. Még az is előfordulhat, hogy az a racionális döntés, hogy nemet mond az előléptetésre.

Fontos az is, hogy a kinevezés előtti munkákat célszerű átadni más kollégáknak, vagy új határidőket kérni.

A kinevezés után sokakban felmerül a kérdés vajon alkalmasak e vezetői feladatok ellátásra. Ennek leküzdésében coach-ok segíthetnek, de érdemes mindenkinek magában is rendezni a dolgot. A vezetői lépések, intézkedések megtervezése, majd a tervek bemutatása, megvitatása a csapattal segíthet. Ha szükséges változtatni, mert valamit rosszul láttál, az nem az alkalmatlanságod mutatja. Abból építkezni is lehet: ha elfogadod egy beosztottad véleményét, mert úgy racionális, azzal inkább tiszteletet fogsz kiváltani. Ha a racionális érveket visszautasítod, az viszont az önfejű, „ez is elszállt magától” attitűdöt fogja mutatni. Ha egy tervezett lépésedben hiszel, a többiek meg nem, megintcsak a szakmai érvek fognak rajtad segíteni: ha le tudod vezetni, hogy miért úgy akarod, ahogy, azt racionális beosztottak elfogadják. Ne legyenek kétségeid, mindig lesz egy „hisztis”, akinek semmi sem tetszik, csak nem tudja szakmailag megindokolni, miért nem. Ő lehet hangadó, lázító, de adj időt neki: lehet, hogy rájön, hogy mégiscsak jó irányba mennek a dolgok. Ha mégsem, jöhet a következő vezetői nehézség: kezelni kell, beszélgetésekkel, és bizony akár hatalmi szóval is.

Fotó: Pixabay

JobAngel teljes cikke a HRBlogon olvasható
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mit tanuljon ma a gyerekem, ha az AI mindent felforgat? - íme két szakember válasza

Az AI nemcsak állásokat, hanem teljes karrierutakat ír át. Craig Mundie, a Microsoft volt stratégiai vezetője szerint a jövő oktatásának a... Teljes cikk

Már január második péntekén feladjuk? Így maradj motivált!

Már feladtad az év eleji fogadalmakat? Nem vagy vele egyedül. Felmérések szerint az emberek 80%-a már az év első két hetében, és általában az... Teljes cikk

Egy anya, aki karácsonykor is dolgozott – és az elismerés, ami nem maradt el

Szülési szabadságon volt, koraszülött babát nevelt, mégis újra és újra beállt karácsonykor dolgozni az NHS újszülöttosztályán. Egy brit anya... Teljes cikk