Így segíthet a mesterséges intelligencia a túlhajszolt pedagógusoknak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgy friss jelentés szerint az Egyesült Királyságban a mesterséges intelligencia használata csökkentette a túlórák számát és javította a munka és a magánélet egyensúlyát a pedagógusoknál, ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy az AI sem tévedhetetlen.
A tanárok a mesterséges intelligencia (AI) segítségével időt takarítanak meg egyes feladatok automatizálásával - állítja egy brit kormányzati jelentés, amit a BBC ismertetett.
A feladatlapok készítése és a szülőknek szóló e-mailek megírása is népszerű felhasználási módként szerepelt a jelentésben. A tanárok szerint így több idejük marad a fontosabb feladatokra. A jelentés azonban arra is figyelmeztetett, hogy a mesterséges intelligencia megbízhatatlan tartalmakat is létrehozhat. Az oktatási minisztérium (DfE) AI-ról szóló jelentése 567 válaszon alapul, a legtöbb válasz az Egyesült Királyságból érkezett. A jelentés szerint a legtöbb válaszadó "nagyjából optimista" volt a mesterséges intelligencia oktatásban való alkalmazásával kapcsolatban, de szinte mindenkinek voltak fenntartásai. Aggódtak amiatt, hogy a mesterséges intelligencia hamis információkat fog szolgáltatni, például az értékelések alkalmával.
A DfE szerint a jelentés segítséget nyújthat a mesterséges intelligenciával kapcsolatos politika kialakításában. Hozzátették, hogy a kormány már most is segíti az AI-ban rejlő lehetőségek kiaknázását az oktatásban.
Ben Merritt, a sheffieldi King Ecgbert School idegen nyelv karának vezetője nemrégiben arra használta az AI-t, hogy illusztrációt generáljon az osztálya számára egy feladathoz. A leckében azt szerette volna kérni a gyerekektől, hogy németül jelöljék meg az arc részeit, de nem talált tökéletes illusztrációt az interneten. "Nagyon könnyű volt képeket találni mosolygó, különböző etnikumú, nemű stb. gyerekekről. De egyikükön sem látszottak különösebben a fogak... Pontosan beírva, hogy mit akartam, pontosan azt a képet kaptam, amit végül használtam. Tanárként rengeteg a tennivaló, legyen szó adminisztrációs feladatokról, javításról, a szökőkkel való kapcsolattartásról és így tovább. Az adminisztratív feladatok csökkenésével jobban tudok összpontosítani magára a tanításra" – mondta Merritt. Azonban hangsúlyozta, hogy mindig ellenőrizni kell a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat.
Catherine Elliott, aki a Sheffieldi Városi Tanácsnak dolgozik, a Learn Sheffield nevű oktatási intézményben megbeszélést tart a város tanárainak, hogy megosszák tapasztalataikat a technológiáról. „A legtöbben például arra használják, hogy egy kész szöveget leegyszerűsítenek az AI segítségével olyan nyelvezetre, ami az adott korú gyerekek olvasási szintjének megfelelő” - mondta. Elliott szerint ez segíthet a sajátos nevelési igényű és fogyatékkal élő gyerekeknek, vagy azoknak, akiknek az angol a második nyelvük.
A Teacher Tapp felmérő eszköz szerint tízből négy tanár már használja a mesterséges intelligenciát az iskolai munka során. Prof. Becky Allen, az alkalmazás társalapítója és vezető elemzője szerint egyes szakokon a tanárok több időt és munkát tudnak megspórolni az AI segítségével, mint mások. "Matematikatanárként most már teljesen normális, hogy az ember már nem javítja a házi feladatokat" - mondta - hozzátéve, hogy ez már az AI-eszközök széles körű elterjedése előtt is így volt.
A kormány szerint Angliában 2010 óta 27 ezerrel nőtt a pedagógusok számra, de a tanulólétszám is emelkedett, és több diák jut egy tanárra. Az országban idén sok pedagógus sztrájkolt a magas munkaterhek és az alacsony bérek miatt. Az Education Support jótékonysági szervezet novemberben végzett kutatása szerint az Egyesült Királyságban a tanárok 36%-a tapasztalta a kiégést.
A DfE jelentése szerint egyes tanároknál a mesterséges intelligencia használata csökkentette a túlórák számát, javította a munka és a magánélet egyensúlyát, és növelte a munkával való elégedettséget. Gillian Keegan oktatási miniszter szerint megfelelő hozzáállásra van szükség ahhoz, hogy "kihasználjuk az élet valamennyi területét átalakító technológia előnyeit". "Bíztató, hogy sok oktatási szakember már most, a munkája során tapasztalja a mesterséges intelligencia előnyeit. A kutatás eredményei döntő fontosságú adatokkal szolgálnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatos jövőbeli munkánkhoz, és segítenek a megfelelő döntések meghozatalában, hogy a generatív mesterséges intelligenciából a lehető legtöbbet hozzuk ki, biztonságos módon" - mondta.
BBC
fotó: unsplash
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?