Megjelent: 6 éve

Így zajlik a munka a Coca-Cola gyárban

Ötéves kora óta hallgatta otthon Róbert, hogy milyen munkát végez az édesapja a Coca-Cola HBC dunaharaszti gyárában. 23 évvel később már ő maga is a vállalat technológusa - sőt egy ideig a testvére is itt dolgozott. Ez nem egyedi a cég történetében: rengeteg munkatárs csábítja ide rokonait, mert úgy érzik, jó helyen vannak. Apa és fia a közeli Szigethalomról járnak Dunaharasztiba dolgozni.

Lebacs György 1998-ban gépkezelőként kezdte pályáját a Coca-Cola dunaharaszti palackozójában, rengeteg jelentkező közül esett rá a választás. György mérnöki végzettséggel rendelkezik, így távlati célja már akkor is az előrelépés volt: 2000-ben már csoportvezető, 2004-től pedig műszakvezetőként folytatta karrierjét a cégnél. 2008 óta mérnöki pozícióban dolgozik, karbantartja a gépeket, alkatrészeket rendel hozzájuk, irányítja a tervezett karbantartási munkákat.

Fia, Lebacs Róbert 5 éve került a céghez junior technológusként - az álláslehetőségről természetesen édesapjától értesült. „Új dobozos gyártósor került a csarnokba és megtudtam, hogy felvétel van. Robi pályakezdő volt, megkérdeztem, hogy nincs-e kedve itt dolgozni. Így jelentkezett” - emlékszik vissza György. Fia eredetileg számítógépkarbantartó, élelmiszeripari középiskolát nem végzett, ebbe a szakmába jórészt helyben kellett beletanulnia. A technológusi munka 60%-a fizikai, 40%-a számítógép mellett végzett tevékenység.

„Minden egyes csap kinyitásakor pontosan kell tudnom, hogy mi fog történni, ismernem kell a csövek útját, hiszen a felelősség óriási. Rengeteg nagyértékű koncentrátum érkezik be a gyárba nap mint nap, ezek kezelése nagy felelősséggel jár” - mesél munkájáról Róbert, akinek feladata a szirupok előkészítése, a kész italok keverése, a vízmennyiség megfelelő adagolása. „Sok mindent megtanítottam neki, amikor belépett, megmutattam a gyártási területeket, bemutattam a kollégáknak” - mondja György. „Bár nagyon sokukat már korábbról ismerte, hiszen évek óta összejártunk családosan több kollégámmal is, és a vállalat családi napjain is mindig részt vettünk, így nem volt ismeretlen a fiam előttük.”

György a technológiai területen sokszor kapott maga mellé fiatal, pályakezdő programozókat, akik bár jól ismerték a saját területüket, de a gyár folyamataira nem volt, nem lehetett még rálátásuk. Őket György rendszeresen felkarolta, tanította, mentorálta. „Ketten vagyunk idősebbek a karbantartáson, mi már több mint 20 éve itt dolgozunk, magától értetődik, hogy tanítjuk a fiatalokat, a mi érdekünk is, hogy segítsék a munkánkat” - mondja György.

György egy ideig azon a gyártósoron volt karbantartó mérnök, ahol a fia is dolgozott - ekkor többet találkoztak. „Most nem találkozunk minden nap, mert nem áll a két munkakör közel egymáshoz, mégis jó érzés, hogy tudom, hogy sokszor ő is itt van, amikor én dolgozom” - mondja Róbert. A műszakbeosztásuk is más: Róbert 12 órás műszakban jár a gyárba, míg édesapja, György 8 órás beosztás szerint dolgozik. Róbert azt mondja, neki ideális a 3 nap munka - 3 nap pihenés, mert mindent el tud intézni munkaidőn kívül, ügyintézésre, orvosra nem kell szabadnapot kérnie.

Édesapja is több mint 10 évig így dolgozott, legújabb kinevezése óta jár csak hagyományos munkarend szerint napi 8 órában dolgozni. Az információáramlás megmaradt a családon belül: sokszor Róbert már előre értesül a nagyobb karbantartásokról, ha történik valami különleges esemény a műszakján kívül, akkor édesapja otthon elmeséli.

Édesapjához hasonlóan Róbert is szeretne majd a vállalat karrierprogramjának köszönhetően előrelépni, szeretne továbbtanulni, hogy belőle is műszakvezető, csoportvezető lehessen - úgy érzi ehhez minden támogatást megad a cég, hiszen felettese is tréningprogram keretében került kiemelésre. Az összetartó csapat, a jó légkör, a biztos, közeli és megbízható munkahely az, ami hatalmas pozitívumot jelent számára. Az is előny, hogy csapatában mindenféle korú emberrel dolgozhat együtt: igazi csapatjátékossá vált a gyárban töltött közel 5 év alatt. Mindketten azzal a jó érzéssel mennek be dolgozni, tudják, hogy nincsenek magukra hagyva, a csapat tagjai mindenben segítik egymást.

A Coca-Cola HBC-nél nem egyedi, hogy családtagok együtt dolgoznak: Györggyel egy napon lépett be a céghez egy kollégája, akinek a fia ma már szintén a gyárban dolgozik. Sőt, György másik fia az egyetem ideje alatt két évig dolgozott a cégnél, tehát a család életében volt egy olyan időszak is, amikor mind a hárman egy helyen dolgoztak.

  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Futár

A futár olyan munkakör, amelynek lényege küldemények (csomagok, levelek, iratok, ételek stb.) eljuttatása egyik helyről a másikra meghatározott időn belül. Teljes cikk

Biztonsági őr

A biztonsági őr olyan munkakör, amelynek célja emberek, épületek, területek és értékek védelme, valamint a rend és biztonság fenntartása. Teljes cikk

Takarító

A takarító feladata különböző helyiségek tisztán tartása és higiénikus állapotának biztosítása. Dolgozhat például irodákban, iskolákban,... Teljes cikk