Megjelent: 1 éve

Felvételi nélkül is be lehet majd jutni technikumból egyetemre?

Több szak esetében a felsőoktatás előszobájává alakítanák a szakképzést, az ehhez szükséges reformok már működnek. A szakmai vizsga eredménye négyszeres súllyal szerepel a felvételi pontszámban, vagyis ha egy diák rágyúr a szakmai vizsgára, nagyban megkönnyíti az esélyeit az egyetemre való bejutáshoz - mondja Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese a szakmaverzum.hu oldalon megjelent interjúban.

Immár kikövezett út vezet a technikumból az egyetemre?-

A szakképzési rendszer több mint négy évvel ezelőtti átalakításának egyik alappillére volt, hogy az ötéves technikumokat az egyetemek előszobájává alakítsák. Folyamatos reformokkal segítik a technikumból egyetemre jutást – fejtette ki a szakmaverzum.hu-nak adott interjújában az Oktatási Hivatal (OH) felsőoktatási elnökhelyettese. A szakképzésből felsőoktatási intézménybe kerülés feltételrendszere nagy változáson ment keresztül az utóbbi két évben. Erre a legjobb példa, hogy a szakmai vizsga eredménye négyszeres súllyal szerepel a felvételi pontszámban, vagyis ha egy diák rágyúr a szakmai vizsgára, nagyban megkönnyíti az esélyeit az egyetemre való bejutáshoz. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem jelenti azt, hogy bármilyen eredmény hatására kinyílnak a felsőoktatás kapui a szakképzésből érkezők előtt, hiszen itt az adott szakmai vizsga és az egyes egyetemi képzések párba vannak állítva – mutatott rá Vanó Renáta.

Az elmúlt éveket tekintve emelkedett a szakképzésből egyetemre kerülők száma. 2020-ban az alap, osztatlan képzésekre és felsőoktatási szakképzésre jelentkezők közel 25 százaléka érkezett szakképzésből, 2022-ben ez az arány már közelített a 27 százalékhoz, míg 2023-ban a 33 százalékhoz. Ezek a számok is jól mutatják, hogy emelkedik a szakképzésből egyetemre kerülők száma

A szakképzés egyre inkább a műszaki, mérnöki, természettudományos vagy agrárképzések előszobájává válik, a szakképzésből, technikumból érkezők előnyösebb helyzetben vannak a megszerzett szakmai ismeretek birtokában. Ők ugyanis már a szakképzésben számos olyan tantárgyat tanulnak, amely az egyetemen is elő fog jönni, míg a gimnáziumból érkezők nagy valószínűséggel felsőoktatási tanulmányaik során találkoznak velük először, ugyanakkor a közismereti tárgyak esetében a gimnáziumi diákok tudása érthető módon szélesebb – hangsúlyozta Vanó Renáta.

Már működik egy előzetes hallgatói jogviszony

Egyelőre pilotprogramként, de már működik egy előzetes hallgatói jogviszony. A felsőoktatási intézmény megállapodik egy technikummal, és a technikum diákját, diákjait előzetes jogviszonyban már a középiskolás évei alatt felveszi magához. Amennyiben például egy tanuló tudja, hogy gépészmérnökként szeretne továbbtanulni, a szakképző és az egyetem közötti megállapodás értelmében már technikumi évei alatt olyan résztanulmányokat folytat és mikrotanúsítványt szerez bizonyos tantárgyakból, amelyek kreditként számítanak majd felsőoktatási tanulmányai során. Bónuszként pedig ezen diákokat soron kívül, a központi egyetemi felvételi eljárást kihagyva, saját eljárás szerint felveheti. Vagyis ha a tanuló már a technikumi évei alatt megfelel az egyetem és a szakképző intézmény közötti megállapodásban foglalt kritériumoknak, akkor központi felvételi folyamat nélkül is bejuthat az egyetemre – fejtette ki az OH elnökhelyettese.

Karriertanácsokat ad és felkészíti az állásinterjúkra az egyetemistákat a mesterséges intelligencia

szakmaverzum.hu

fotó: freepik

  • 2025.12.03Humán controlling A képzés során megtanulhatja, miként támogathatja a controlling szemlélet a HR-stratégiát. Megmutatjuk, hogyan tervezze és kontrollálja a személyi jellegű ráfordításokat, elemezze a munkaerő költségeit és megtérülését, valamint, hogyan alkalmazza a teljesítménymenedzsment és a humán tőke elemzés legfontosabb módszereit a vállalati hatékonyság növelése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a magyar iskola végzett a legjobb helyen a nemzetközi listán

A Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem is bekerült a legjobb 10 magyar egyetem közé. Teljes cikk

Meglepő eredmény: a magyar pedagógusok az átlagnál elégedettebbek

A 2024-es OECD TALIS-felmérés szerint a magyar pedagógusok elégedettebbek, munkájuk során nagyfokú szakmai önállóságot élveznek, és támogató... Teljes cikk

Egyre többen tanulják ezt a két nyelvet a magyar iskolákban

A német nyelvet tanulók létszáma folyamatosan zuhan. Teljes cikk