Ingatlanosnak lenni - álommunka anyukáknak?
Jelentős változáson mennek keresztül a nők, amikor gyermekük születik. Megértőbbek lesznek, empatikussá válnak mások problémái iránt, arra törekszenek, hogy mindenki boldog legyen körülöttük. Hol tudják kamatoztatni az anyukák ezt az empátiát, szervezőkészséget, tenni akarást, amelyet az otthon töltött hónapok során felhalmoztak?
Fülöpné Máté Ildikó két gyerkőc édesanyja, aki az első megszületése előtt értékesítőként dolgozott. Cége a gyesen töltött időszak alatt csődbe ment, így a régi munkahelyére semmiképp nem tudott volna visszamenni. De vállalni sem tudta volna ugyanazt a munkát, ami naponta minimum 9-10 órás elfoglaltságot jelentett, hiszen férje is dolgozott. "Mivel már előre tudtam, hogy a régi helyemre nem tudok visszamenni, a gyes ideje alatt elkezdtem körbenézni. Olyan munkát kerestem, amelyet részmunkaidőben is végezhetek, rugalmas az időbeosztás és alkalmazhatom azokat a képességeimet, amelyeket eddigi munkáltatóimnál kevésbé tudtam kihasználni: embereket segíthetek."
Megfordult a fejében az is, hogy vállalkozó lesz, ezt azonban a sokéves alkalmazotti lét után támogatás nélkül félelmetesnek tűnt meglépni.
"Ezzel egy időben, kisfiam születése után elköltöztünk, kinőttük a régi lakást. Mivel otthon voltam és ráértem, én vettem kezembe a költözést. Az elsőre könnyűnek tűnő feladatot végül nem egyedül, hanem egy kedves és profi ingatlanértékesítővel közösen oldottuk meg. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy megfelelő képzés és szakmai támogatás mellett ez a szakma - mi több, életforma - nekem való. Ekkor kerültem az Openhouse csapatához, ahol azóta dolgozom eredményesen, imádom a munkámat, és elegendő időt tudok a családomra is fordítani."
A kismama értékei a munkaerőpiacon
Miért nem szeretnek a munkáltatók kisgyermekes anyukát alkalmazni? Ismerjük be: egy-egy "lázas a gyerekem" tartalmú váratlan reggeli telefonhívás erős érv a negatív hozzáállás kialakulásában. A gyermekvállalással azonban számos pozitív munkavállalói érték, kompetencia is kialakul, fejlődik a nőkben.
A kisgyerekes, főleg a többgyermekes anya kiváló logisztikus, jól elsajátította ezt a kompetenciát a gyermekek reggeli iskolába-óvodába, délutáni szakkörökre juttatása során. Minél több a gyermek, annál több a probléma, ezért a kisgyermekes anya kiváló problémamegoldó képességgel rendelkezik, időgazdálkodása vetekszik egy topmenedzserével, munkáját pedig kizárólag kitűnő rendszerszemlélettel tudja elvégezni. Kiválóan kezeli a váratlan helyzeteket, kreatív megoldásokat talál, amelyet a hisztis gyerekek leszerelése közben sajátított el. Stressztűrése rendkívül magas, és a legjobb az ügyfél-elégedettség terén, mivel minden idegszálával arra törekszik, hogy környezete kiegyensúlyozott és elégedett legyen vele és a munkájával. És még valami: a kisgyerekes anya akar dolgozni, motivált mind anyagi, mind önmegvalósítási oldalról.
Karrier pszichológiai alapokon
Férfiak és nők agya között mindössze egy százalék eltérés mutatkozik, ez az egy százalék viszont sok mindenre magyarázatot ad. Pszichológusok vizsgálata szerint a férfiak inkább a célratörő, a nők pedig az érzelemtelibb, kifejezőbb kommunikációt használják. Gondolja csak át, Ön hogyan kérne útbaigazítást egy ismeretlentől az utcán? Amennyiben Ön férfi, akkor bizonyára rövid és lényegre törő lesz: "Jó napot, merre találom az állomást?" A nők ellenben először részletesen felvezetik a szituációt, amelybe kerültek, majd ezután térnek rá mondandójuk lényegére. Ösztönösen ráéreznek, hogy először az embert kell megszerezniük, és csak utána az áhított információkat.
Számos tanulmány igazolta, hogy válság idején a nők által irányított vállalkozások versenyképesebbek és könnyebben túlteszik magukat a nehézségeken.
Az üzleti élet fontos része a problémamegoldás, a kapcsolatok és a kommunikáció, s mindhárom területen megfigyelhető, hogy a nők empatikus viselkedésével szemben a férfiak versengése áll. A további kutatások azt mutatták, hogy a nők munkahelyválasztásánál első helyen az emberek és a környezet, az őket körülvevő közeg áll, míg a férfiak esetben a három legfontosabb szempont a magány, a pénz, és a függetlenség.
Álommunka anyukáknak?
Van már olyan munkáltató, aki kifejezetten kismamáknak ajánl - kompetenciáikhoz, képességeikhez és nem utolsó sorban sajátos élethelyzetükhöz igazodó - munkavállalói programot. Az Openhouse Országos Ingatlan Hálózat (ahogy Fülöpné Máté Ildikó példája is mutatja) kiemelt figyelmet és maximális odafigyelést fordít értékesítőire. A kismamákat pedig kifejezetten szeretik. A cég szakmai igazgatója, Szegedy Péter így summáz: "Megbecsüljük és értékeljük, hogy a nők teherbíróbbak, precízebbek, szorgalmasabbak és nem utolsósorban érzékenyebbek, empatikusabbak és kedvesebbek, mint a férfiak. Mi tudjuk, hogy ahol gondoskodásra van szükség és emberekkel kell foglalkozni, ott a nők ügyesebbek."
Céljuk, hogy megtalálják a tanulni kész, helyismerettel rendelkező, gyakorlatias, magas fokú empátiával és jó szervezőkészséggel rendelkező szakembereket. De a munkába való visszatérést követően a szakmai tudás frissítése mellett legalább olyan fontos, hogy a munkavállaló az otthoni és a munkahelyi teendői között megtalálja az egyensúlyt, amelyet a rugalmas munkaidő és az innovatív környezet is támogat.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A tehergépkocsi-vezető olyan szakember, aki áruk szállítását végzi teherautóval belföldön és/vagy nemzetközi viszonylatban. Teljes cikk
A futár olyan munkakör, amelynek lényege küldemények (csomagok, levelek, iratok, ételek stb.) eljuttatása egyik helyről a másikra meghatározott időn belül. Teljes cikk
A biztonsági őr olyan munkakör, amelynek célja emberek, épületek, területek és értékek védelme, valamint a rend és biztonság fenntartása. Teljes cikk
- Kiderült, mely cégekben dolgoznak az ország legokosabb munkavállalói 2 hete
- Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken 2 hete
- Zsebbe fizetett a dolgozóinak a cégvezető, 750 milliós kárt okozott 4 hete
- Itt a NAV listája - Ők nem jelentették be a dolgozóikat 1 hónapja
- NAV: év végéig érdemes a kisvállalati adót választani 1 hónapja
- A mentorprogram, mint a sikeres beilleszkedés kulcsa 1 hónapja
- Új esély a munkaerőpiacon: több mint 26 milliárdból támogatják a roma nők foglalkoztatását 1 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Bakos Dóra 1 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 1 hónapja
- Magyarország régiós szinten is rosszul áll a nemi esélyegyenlőségben 1 hónapja
- Lesújtó számok: ennyi magyar nő küzd szexuális problémákkal és társadalmi nyomással 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa