Ismerjük meg egymást egy sör mellett
Rendhagyó állásbörzét tartott a Dreher Sörgyárak: az esti eseményre beáramló több száz érdeklődő, elsősorban végzős egyetemista, pályakezdő fiatal, az egyik legnépszerűbb budapesti romkocsmában ismerkedhetett meg a vállalat munkatársaival, vezetőivel. Emellett számos előadás, illetve érdekes program várta őket, amelyek bepillantást nyújtottak a sörgyár mindennapjainak kulisszatitkaiba. Kipróbálhatták például az íztesztelők munkáját és találkozhattak egyes márkák sörnagykövetei - ezek többek között olyan érdekes pozíciók a Dreher Sörgyáraknál, amelyek izgalmas perspektívát jelenthetnek sok munkakereső számára.
A cégek egyre komolyabban veszik az employer brandinget, vagyis egyfajta jól megkülönböztethető munkáltatói márka kiépítését, amely elősegíti a sikeres munkaerő toborzást. A munkáltatói arculat építésére nem elég csak időszakosan, egy-egy esemény vagy kampány erejéig energiát és erőforrást fordítani. Lényeges, hogy az álláskeresőket rendszeresen érjék megbízható impulzusok a munkakeresés során az adott vállalat vonatkozásában.
„Nagyon fontosnak tartom, hogy az employer branding csak stratégiai szinten, hosszú távon tud megvalósulni és ugyanolyan hangsúlyt kíván meg a belső munkavállalók elkötelezése, mint a potenciális munkavállalók megnyerése. Emellett azonban elengedhetetlen, hogy az új generáció, a pályakezdők, a pár éve dolgozók felé irányuló kommunikációban egészen új, kreatív, a hagyományostól eltérő megoldásokban gondolkozzunk” - tette hozzá a szakember.
A Dreher Sörgyárak különleges állásbörzéje is fentiek fényében épült fel, ami nemcsak az egyedi helyszínben, időpontban és eseménykoncepcióban nyilvánult meg, hanem abban is, hogy a különleges szakmai tartalmat a vállalat különböző részlegeinek munkatársai csapatokban dolgozták ki.
Céljuk volt, hogy személyes hangvételben mutassák meg az érdekességeket és a kihívásokat, amelyekkel a mindennapjaik során találkoznak, így valóban hitelesen képviselve a munkáltatói márkát.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Csaknem 400 diákból „szemezgethettek” a munkaadók a DSZ Karrier Feszt 2026 rendezvényen. A fiatalok számára pedig számos gyakornoki és junior... Teljes cikk
A mesterséges intelligencia korában bárki percek alatt gyárthat tökéletesnek tűnő önéletrajzot – a cégek pedig egyre kevésbé hisznek nekik.... Teljes cikk
Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk
- Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára 2 napja
- Ezek a tényezők riasztják el a munkakeresőket az álláshirdetésektől 4 napja
- Alapvető HR készségek, amire minden HR szakembernek szüksége van 5 napja
- Itt egy új munkakör, amiben rekord összeget kereshetsz 5 napja
- Szigorította a külföldi munkaerő toborzását a szomszédunk 5 napja
- Toborzási rémálom fenyeget: csak a cégek negyede készült fel erre 6 napja
- A doomjobbing: a modern álláskeresés stresszes árnyoldala 1 hete
- Mesterséges intelligencia a toborzásban: lehetőségek és etikai kérdések 1 hete
- Állásinterjú: távmunka ígéret helyett irodai kényszer? Toborzási átverés 2 hete
- Túl az önéletrajzon: Így írj ütős motivációs levelet pályakezdőként 2 hete
- Fiatal álláskeresők: valóban optimisták? 2 hete


Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?