kapubanner for mobile

Ismét helycsere a dobogó tetején - itt a legnagyobb relokációs cégek listája

A Budapest Business Journal (BBJ) listáját ismét vezeti a Santa Fe Relocations Kft., ahogy tette ezt a tavalyi évet kivéve rendszeresen. A cég növelni tudta bevételeit, míg vannak szereplők, akik az előző évi adatokhoz képest jelentős csökkenést voltak kénytelenek elkönyvelni. Nézzük az iparági toplista részleteit!

relokáció, BBJ, lista-

A BBJ 2024-es listája a cégek 2023-as nettó árbevétele alapján készült. A cégeknek – alighanem a távmunkavégzés a korábbinál sokkal szélesebb körű elterjedése miatt – még mindig nem sikerült visszakapaszkodni a Covid-járvány előtti időszak, akár 1 milliárd forintot is meghaladó bevételi magaslataiba. Bár volt, aki tudta növelni az árbevételt, sok cégnek azonban csökkenést kellett megélnie. A technológiai fejlődés egyre gyorsabb üteme, a remote munkavégzés térnyerése – az itt-ott tapasztalható visszarendeződéseket kivéve – azt is magával hozta, hogy az, hogy egy vállalat külföldi kollégát vesz fel, nem jelent feltétlenül költözést is, inkább alkalmi látogatásokat, a kapcsolattartás többi része pedig a digitális eszközök segítségével zajlik. 

Visszaszerezte első helyét a Santa Fe Relocations Kft., amely korábban is éveken keresztül vezette a rangsort. A cég 2023-ben 969 millió forintos árbevételre tett szert, ami jelentős, több mint 50 millió forintos bevételnövekedést jelent az előző év eredményéhez képest. A Santa Fe multinacionális vállalat, világszerte 56 irodával, szolgáltatásuk pedig a teljes relokációs „csomagra” kiterjed. Vagyis többek között tartózkodás, munkavállalás, lakhatás intézését, költöztetést, fordítást és iskolakeresést egyaránt végeznek. Magyarországon 2024. július 1-i adatok szerint 18 főállású munkavállalóval dolgoznak. 

Második a tavalyi első helyezett Move One Kft. 865 millió forintos árbevétellel, ami több mint 60 milliós bevételcsökkenést jelentett év/év. A dubai székhelyű, nemzetközi hátterű cég szintén teljes relokációs szolgáltatást nyújt. Világszerte 49 irodájuk van, és több mint 4000 áttelepítést bonyolítottak. 

Megőrizte dobogós harmadik helyezését a magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező ARC Kft., amely növelni is tudta árbevételét, 830 millió forintra. A cég továbbra is egy irodával rendelkezik, Budapesten, 23 főállású alkalmazottal. Korábban teljeskörű relokációt bonyolítottak, a tevékenységi körből azonban kikerült például egy lényeges elem, a költöztetés. 

Szintén tartotta negyedik helyezését az Inter Relocations Kft., ugyanakkor a lista legnagyobb veszteségét sikerült elkönyvelnie év/év, majdnem 200 millió forintot. Mert míg 2022-ben 771 millió forintos árbevétellel rendelkezett, addig 2023-ban már csak 565 millió forinttal, pedig valamivel több áttelepítést is bonyolított, mint egy évvel korábban. 

Ötödik maradt a Settlers Relocation Kft., melynek bár nem az előzőhöz hasonló mértékben, de szintén csökkent az árbevétele, 506 millió forintról 471 milli forintra. 

A lista további helyein is voltak mozgások, hatodik a Helpers Hungary Kft., nyolcadikból hetedik lett az Euromove Nemzetközi Költöztető Kft., kilencedikről lépett egy helyet előre a Expatriates' Services Trust Kft., új szereplő pedig a HSA Relocation Kft

A Budapest Business Journal iparági listái és összes kiadványa a www.bbj.hu/shop oldalon vásárolható meg.

A legnagyobb relokációval foglalkozó cégek a Budapest Business Journal 2024-es listáján:

(A cégek nevére kattintva további információkat talál)

Rangsor Cég neve Teljes nettó árbevétel 2023-ben (M Ft)
1. Santa Fe Relocations Kft. 969 (M Ft.)
2. Move One Kft. 865 (M Ft.)
3. ARC Kft. 830 (M Ft.)
4. Inter Relocation Kft. 565 (M Ft.)
5. Settlers Relocation Kft. 471 (M Ft.)
6. Helpers Hungary Kft. 459 (M Ft.)
7. Euromove Nemzetközi Költöztető Kft. 338 (M Ft.)
8. Expatriates' Services Trust Kft. 274 (M Ft.)
9. HSA Relocation Kft. 267 (M Ft.)
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek