Javítaná a magyarok nyelvtudását a versenyképességi tanács
Magyarország versenyképességének növelése érdekében - a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslataival egyetértve - a kormány további intézkedések kidolgozásra kérte fel a minisztériumokat a magyar lakosság idegennyelv-tudásának javítására. A nyelvtudás általános szintjének emelése segíti a fiatalok boldogulását, a munkavállalókat, a magyar vállalkozásokat, az állami és gazdasági szervezetek versenyképességének növelését is.
Emellett a nyelvtanulási diákhitel bevezetése; az idegen nyelvi táborok, tanulmányutak, diákcsere programok ösztönzése; a középiskolában oktatott második idegen nyelv óraszámának az első idegen nyelvre történő átcsoportosíthatóságának vizsgálata, továbbá a külföldi filmek feliratozásának előtérbe helyezése is. A kormány szintén döntött arról, hogy az idegennyelv-tanulás költségeit finanszírozó nyelvtanulási diákhitelt, valamint az állami támogatású felnőttképzési idegen nyelvi programok hatékonyságának javításához szükséges intézkedéseket még ebben az évben kidolgozza.
Az idegennyelv-tanulás ösztönzésére bevezetett ingyenes nyelvvizsga eredményei is már látszanak, január óta több mint 10 ezer fiatalnak térítette vissza a sikeres nyelvvizsga díját az állam, a beadott igénylések száma pedig eléri a 20 ezret. Idén januártól a kormány minden 35 év alatti fiatalnak megtéríti a sikeres középfokú nyelvvizsga díját, ezzel is ösztönözve a nyelvtanulást és nyelvvizsgázást.
MTI, fotó: Pixabay
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 2 hónapja
- Oroszul beszélő munkavállalókat toboroznak ebben a magyar városban 3 hónapja
- Nyelvvizsga nélkül is diploma? Összeomlott a nyelvvizsgázás Magyarországon 3 hónapja
- Megalakult a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács 4 hónapja
- Hogyan válhat a vállalati nyelvoktatás a cég egyik legerősebb eszközévé? 5 hónapja
- Miért éri meg a munkavállalóknak nyelveket tanulni? A nyelvtudás valódi értéke 6 hónapja
- 3000 eurós fizetés és ingyen szállás - indulnak a téli munkák Ausztriában 6 hónapja
- Brutális szigorítás Nagy-Britanniában: nyelvvizsga nélkül nincs munkavállalás 6 hónapja
- Egyre többen tanulják ezt a két nyelvet a magyar iskolákban 7 hónapja
- Ha a mesterséges intelligencia elveszi a munkád, ingyenes képzés járhat helyette 7 hónapja
- Tovább bővül a szakképzés: 15 milliárd forint a fiatalok és felnőttek képzésére 7 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?