Javulást várnak a munkanélküliségi adatokban
Júliustól szeptember végéig mintegy 15 ezer munkavállalót bocsátanak el a hazai vállalatok, míg országos szinten 21 ezernél is több dolgozó jut munkához. A regionális munkaügyi központok III. negyedévre szóló elemzése alapján várhatóan 6500 fővel többen dolgoznak majd, mint a II. negyedév végén.
A munkaügyi tárca, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2007-re vonatkozó felmérése tavaly novemberben 33 ezres foglalkoztatásbővülést prognosztizált az idei évre, jelezve, hogy a közszféra elbocsátásai rontják majd az egyenleget, így mindöszsze 20-25 ezerrel nőhet a munkahelyek száma. Úgy tűnik, ennél nagyobb növekedés nem valósulhat meg. Az első fél év adatai alapján ugyanis 19 ezer embert bocsátottak el a hazai foglalkoztatók, s csaknem 29 ezer dolgozó nyert el üres posztot. Vagyis az álláspiac mérlege pozitív, ám ha a közel tízezres bővülés a második fél évben meg is duplázódik, akkor is elmarad a 2006-os prognózistól. Ahhoz ugyanis a IV. negyedévben nyolcezer fős álláspiaci bővülésre lenne szükség.
A pozitív szaldónak örülni kell, de ennél sokkal nagyobb bővülésre van szükség; a kormánynak sok teendője van ezen a téren - hangsúlyozta a Világgazdaság érdeklődésére Vadász György. A Magyar Iparszövetség ügyvezető társelnöke jelezte, az adórendszer átalakítása, a feketegazdaság fehérítése, az ellenőrzések hatékonyságának javítása szükséges ahhoz, hogy nagyobb foglalkoztatásbővülés jöhessen létre.
Az 1,2 százalékos GDP-bővülési mutató mellett természetes, hogy pang az álláspiac - tette hozzá Dávid Ferenc. A VOSZ főtitkára kiemelte: az élőmunka terhei nem csökkennek, így a cégeknek nem érdeke jelentősen növelni a dolgozók létszámát.
A kamara tavalyi előrejelzése alapján főleg a feldolgozóipar, az idegenforgalom, a pénzügyi és gazdasági szolgáltatások terén működő vállalatok teremtenek munkahelyeket. Ez helytállónak bizonyul. A KSH adatai alapján most az ipar, azon belül is a feldolgozóipar teljesítménye biztató, sőt a munkaügyi központok által megkérdezett cégek is főleg ezen a szektoron belül kívánják növelni a létszámukat. A feldolgozóiparon belül már az első fél évben is nagy volt a munkaerő-forgalom: több mint ötezer állás szűnt itt meg, ugyanakkor 13 ezer dolgozót vettek fel. Ezenkívül a közigazgatás, az oktatás és az egészségügy menesztette a legtöbb dolgozót. A munkaügyi központokhoz beérkező csoportos létszámcsökkentési bejelentések alapján 9700-nál is többen kaptak felmondólevelet. Az elbocsátási hullám ellenére csaknem kétezren mégis az első hat hónapban nyertek új állást e három területen.
(Világgazdaság)
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség 2 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 2 hónapja
- A fiatal felnőttek közel fele ritkán vagy soha nem tesz félre pénzt arra az esetre, ha nem tudna dolgozni 2 hónapja
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 3 hónapja
- Fogy a dolgozó Magyarország: újabb tízezrekkel kevesebben a munkaerőpiacon 3 hónapja
- Dolgoznak – de nincs munkájuk: így terjednek a kamuirodák 4 hónapja
- Folytatódik a Kortárs segítők program a szakképzésben 4 hónapja
- Rasszizmusvád a HR-szakma központjában: indul a Mohamed-per 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?