kapubanner for mobile

Jogszerűtlen a munkabér és a juttatások visszakövetelése

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A LIGA Szakszervezetek szerint alapjaiban sérti a jogbiztonság elvét és teljességgel összeegyeztethetetlen a munkajoggal, főként a munkavállalók jogaival a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatójának azon utasítása, amely szerint a kétmillió forintnál nagyobb jutalmat vagy prémiumot az állami cégeknél vissza kell fizetni.

A LIGA Szakszervezetek álláspontja szerint a magyar állam mint tulajdonos vagy munkáltató, már többször módosította úgy döntéseit, hogy azok visszamenőlegesen hatottak negatívan a munkavállalókra.

A LIGA szerint diszkrimináció, ha a részben vagy egészben köztulajdonban álló vállalatok munkavállalói ugyanolyan körülmények között kevesebb jogot vagy juttatást kaphatnak, mint a magántulajdonú vállalatoknál dolgozó társaik.

Tulajdonosi formától függetlenül, a munkaszerződéseket mindkét fél számára tisztességesen kell megkötni, és az abban megállapodottaktól eltérni - törvényesen - nem szabad - olvasható a közleményben.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek