Megjelent: 17 éve

Kemény dió a cégeknél az utód kiválasztása

Az utódlási terv kritikus minden vállalat számára. Amikor a vezető neve szorosan kapcsolódik a márkához, akkor különösen nagy kihívást jelenthet az utódlás kérdése, például az Apple és Steve Jobs vezérigazgató neve elválaszthatatlan a köztudatban. A cikkünkben szereplő tippek segítségül szolgálhatnak egy vállalat utódlástervezési folyamatának megtervezésében.

Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója, korábbi súlyos betegségét követően bejelentette, hogy egészségi állapota miatt júniusig távozni fog az Apple éléről és a vállalat igazgatását helyettese, Tim Cook veszi át. Az esemény óta a részvényesek, az elemzők és a vevők az Apple hosszú távú terveit latolgatják.

1. A többi vezető megismertetése. Az Apple-nél sok olyan vezető van, akik átvehetnék Jobs helyét, de a részvényesek és a vevők nem sokat tudnak róluk. Első lépésként ezért érdemes lenne érzékeltetni, hogy az Apple több Jobs-nál. Azzal, hogy egy vállalat felmutat más vezetőket is, tudatja, hogy addigi vezetője nélkül sem fog elsüllyedni. A többi vezető megismertetése hasznos az utódok számára is, mert gyakorlatot szerezhetnek a termékek ismertetésében a befektetőkkel és a vevőkkel.

2. Megfelelő vezetői testület. Ugyanannyira fontos, hogy egy vállalatnál legyen egy megfelelő vezetői csoport, mint amennyire egy megfelelő vezető, különösképp akkor, ha bármilyen okból lehetséges, hogy a vezető távozik néhány évre. Egy erős vezetői testület hatékonyabban tud vezetni változó körülmények között és megkönnyíti az utódlástervezést is.

3. Tehetségfejlesztés. Az utódlástervezés idővesztegetés, ha azt értjük rajta, hogy előre meghatározzuk, ki fog átvenni egy munkakört. Ehhez túl gyakran változtatnak az emberek munkahelyet, ráadásul az ilyesfajta tervezések rengeteg időt és energiát vesznek igénybe, elterelik a munkatársak figyelmét és szinte majdnem mindig kidobják az ilyen terveket, mert idejüket múlták. Ehelyett a vállalatoknak érdemesebb a tehetségeik fejlesztésére fókuszálni, mert így számos lehetőség közül választhatnak, ha majd megüresedik egy munkakör.

4. Kiválasztási módszer. Néhány vállalat a jelöltek tesztelését választja, míg más vállalatok arra kérik a jelölteket, hogy végezzenek el egy vezérigazgatói-szintű projektet és prezentálják azt a bizottságnak. Ez utóbbi módszer láthatóvá teszi, hogy a vezetők hogyan teljesítenek fej-fej mellett, ugyanakkor kényelmetlen lehet, ha a jelöltek együtt dolgoznak minden nap, és versenyhelyzetbe kerülnek. Az utódlástervezés folyamatában fontos valamiféle áttekinthetőséget mutatni a vevők és a befektetők felé, azonban ha a kiválasztás folyamatában a kívülállók túlságosan belelátnak, akkor minden jelölt elmenne a vállalattól, ha nem ő lenne a finalista, aminek a teljesítmény szenvedné kárát.

5. Szervezeti kultúra. A fentieken túl a sikert minden esetben segíti a világos szervezeti kultúra. A Microsoftnál az elmúlt időszakban hasonló vezetés-átalakítási folyamatok zajlottak le. 2000-ben Bill Gates kinevezte Steve Ballmert a vállalat vezetőjévé, Gates pedig a vállalat elnökévé vált. Nyilatkozataiban a Microsoft számára nagyon kedvezőnek tartotta ezt az átalakítást és arra hivatkozott, hogy így a vállalat hosszú távú stratégiájára fókuszálhat. Amikor a következő nyolc évben a Microsoft újabb vezetőket mutatott fel, Gates lecsökkentette a mindennapi szerepét a vállalat életében, hogy saját alapítványával foglalkozhasson. Elnök maradt, és ma is a Microsoft fejlődési projektjeit segíti. Az utódlásnak ez az útja kényelmes volt a vállalat, a vevők és a befektetők számára is.

Captain Hungary Kft.
www.captain.hu
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Már kiváltott munkaköröket az AI - nem lehet kérdés, ad-e átképzést a cég

Az IT munkapiacról, az átképzések lehetőségéről, a mesterséges intelligenciával összefüggésben a pályakezdők helyzetéről, bérekről és a... Teljes cikk

Generációs különbségek

Másként állnak a munkavégzéshez, a munka világához, a vezetéshez, az állásváltáshoz vagy éppen a munka-magánélet egyensúlyához a különböző... Teljes cikk

Hőség az irodában? Így olvad el a csapat teljesítménye és a profit

Vezetőként vagy HR-szakemberként bizonyára tapasztalta már a jelenséget: a nyári kánikula beköszöntével a délutáni meetingek belassulnak, a... Teljes cikk