kapubanner for mobile

Kétezer munkahelyet teremthet a SZÉP-kártya

Akár 12-15 milliárd forintos közvetlen megtakarítást hozhat a szolgáltatóknál a SZÉP-kártya bevezetése a Pénzügykutató Zrt. kutatása szerint. A cég úgy véli, hogy a költségcsökkenés akár kétezer új munkahelyet is teremthet az egész gazdaságot figyelembe véve.

Makrogazdasági szintű kedvező változásokat vár a SZÉP-kártya bevezetésétől a Pénzügykutató Zrt., erről a szervezet pénteki sajtóközleményében számolt be. A cég úgy véli, hogy bár egyelőre még csak elnagyolt számításokat lehet végezni, de várható, hogy a kártya a szálláshelyektől független vendéglátóhelyeken is elterjed és - az Erzsébet-utalvánnyal együtt - átveszi a korábbi étkezési utalványok szerepét.
A kártya konstrukcióból fakadó közvetlen megtakarítás a szálláshelyeken, a vendéglátásban és a rekreációs szolgáltatóknál - a 2010. évi forgalomra vetítve - mintegy 12-15 milliárd forint közvetlen megtakarítást hoz - írja a cég közleménye. Ráadásul a kibocsátóknak az ebből fakadó bevételt is a SZÉP-kártya marketingjére kell fordítaniuk, ami perspektivikusan növeli a forgalmat, és ezzel a rekreációt, egészségmegőrzést nyújtó szolgáltatóknál, illetve belföldiutazás-szervezőknél igénybe vett szolgáltatásoknál jelentkező megtakarítást is.

Feltehetően a szolgáltatók a költségmegtakarítás egy részét a kapacitás bővítésére, új munkahelyek teremtésére és az alkalmazottak jövedelmének növelésére használják fel, más részét marketingtevékenységre fordítják. Mivel a növekvő és ugyanakkor olcsóbbá váló támogatás a szolgáltatás igénybevételének növekedése irányába hat, várható, hogy újonnan belépő szolgáltatók mellett a már működők is bővíteni fogják kínálatukat. A beruházások és a személyes fogyasztás növekedése révén bővülhet a gazdasági tevékenység - írja a Pénzügykutató.

A kártya révén megvalósuló költségcsökkenés a szolgáltatóhelyeken várhatóan bővíti a foglalkoztatást. Ennek is van tovagyűrűző, a gazdaság más ágaiban jelentkező munkahelyteremtő hatása. A Pénzügykutató becslése szerint a várható éves megtakarítás 1000-1500 fővel is növelheti az ágazatban foglalkoztatott létszámot, ami a gazdaság egészében - a multiplikátorhatást is figyelembe véve - ennél valamivel nagyobb, 1500-2000 munkahelyteremtést indukál évente.


Rövid távon kockázatos a SZÉP-kártya bevezetése



Számos előnye ellenére az elektronikus utalványok elterjesztése Magyarországon mind a munkáltatók, mind a munkavállalók, mind az elfogadóhelyek számára okozhat működési és üzleti kockázatokat - állítja a közlemény.

A magyar munkavállalók jelentős része még idegenkedik a kártyahasználattól, az elfogadóhelyek jelentős hányadában pedig jelenleg nincsen terminál. Az átmenettel járó kockázatot jelenthet, hogy a SZÉP-kártya kibocsátására bejelentkezett bankok rövid időn belül nem képesek teljes mértékben átvenni a korábbi utalványforgalmazók szerepét. Bár a rendelkezésükre álló POS-terminálok száma, illetve az internetes és telefonos fizetési rendszer erre technikai lehetőséget teremt, az új kapcsolatrendszer kiépítése időt vesz igénybe, különösen az étkezési utalványokban érintett nagyszámú beváltóhely esetében - áll a közleményben.

A Széchényi-pihenőkártya a gyakorlatban 2011 júliusától létezik. 2011 októberétől az üdülési csekk már nem adható kedvezményesen, 2012 januárjától pedig a melegétkezésre adható, valamint az eddig leginkább az egészségpénztárakon át igénybe vett rekreációs és sportszolgáltatások igénybevételére adható támogatások helyébe a SZÉP-kártyán át igénybe vehető kedvezmények lépnek. Egy munkavállaló esetében évente akár 450 ezer forintnyi összeg kerülhet a SZÉP-kártya révén e szolgáltatókhoz, mivel a szálláshely alszámlára 225 ezer forint, a vendéglátás alszámlára legfeljebb 150 ezer forint, a rekreációs alszámlára pedig 75 ezer forint támogatás utalható maximálisan - írja az origo.hu.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk

Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban

Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk

Cafeteria 2026

2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk