Kevesebb fizetést kérnek a nők
Megfordulni látszik az a válság óta megfigyelhető tendencia, hogy egy állás megpályázásakor kevesebb fizetéssel is beérik a jelöltek. A Workania.hu internetes állásportál kutatása szerint ugyanis idén már ismét nőttek az elvárt bérek. A nemek közötti bérkülönbség azonban az álláskeresők körében is érződik: a nők ugyanis jóval kevesebb bért kérnek férfitársaiknál.
A Workania adatbázisában lévő álláskeresők fizetési igényeinek átlaga 2007. első negyedévében 155 ezer forint volt, egy év múlva 14 százalékkal magasabb, 176 ezer forint. 2008-ban a növekedés üteme lassult, az év végén mért átlag 183 ezer forint volt, ami alig 4 százalékos növekedésnek felel meg az előző év ugyanezen időszakához képest.
2009. második negyedévében az elvárt bérek átlaga 171 ezer forintra csökkent: ez 2 százalékkal alacsonyabb, mint amennyit egy évvel korábban kértek az álláskeresők. 2009. utolsó negyedévében már 10 százalékkal kevesebb volt az álláskeresők fizetési igényének átlaga, mint 2008 végén: 166 ezer forint volt, ami a 2007. év végi adathoz viszonyítva is visszaesést mutat.
2010. első és második negyedévében még az előző év azonos időszakához képest is 10 százalékkal alacsonyabb értékeket mutatott az elvárt bérek átlaga. Ezután a csökkenés lassulását mutatják az adatok: 2010. év végén már csak 5 százalékkal volt alacsonyabb a mért átlag értéke, mint az előző évzáráskor.
Idén talán némileg nőtt az álláskeresők magabiztossága, hiszen 2011. első negyedévében újra növekedés látható. A fizetési elvárások átlaga ugyanis 164 ezer forint volt, ami 2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi átlaghoz képest.
Az eredmények alapján azoban elmondható, hogy a nemek közti magas bérkülönbség az álláskeresők körében is érződik: a hölyek ugyanis jóval kevesebbet kérnek, mint a férfiak. 2011. első negyedévében a férfi álláskeresők által megfogalmazott fizetési elvárások átlaga 181 ezer forint, ami 31 százalékkal magasabb, mint a nők által elvárt bérek átlaga (138 ezer forint).
A 2011. első negyedévében mért adatok földrajzi régiók szerinti összehasonlítása szerint Borsod-Abaúj Zemplén megyében a legalacsonyabb az álláskeresők által megfogalmazott fizetési elvárások átlaga, 138 ezer forint. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 145 ezer, de Hajdú-Bihar, Tolna, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyében is 150 ezer forint alatt marad az elvárások átlaga.
A "középmezőnyben" Heves, Somogy, Baranya, Bács-Kiskun megye találhatók, ahol 154 és 160 ezer forint közötti értéket kér egy átlagos munkavállaló, Nógrád megyében 165 ezret, Fejér megyében 167 ezret. Budapesten az álláskeresők által elvárt bérek átlaga 170 ezer forint.
Meglepő módon a lista élén Vas megye található, itt átlagosan 176 ezer forintot kérnek az álláskeresők. Veszprém és Pest megyében az átlagos elvárás 174 ezer forint, Komárom-Esztergom megyében 172 ezer forint, Győr-Moson-Sopron megyében pedig 171 ezer forint.
A szervezeti hierarchiában elfoglalt helyek szerinti összehasonlítás eredményeit is összehasonlították a kutatók. A segédmunkát végzők által megfogalmazott átlagos fizetési elvárás 118 ezer forint. A szolgáltatási területen állást keresők által megfogalmazott fizetési igények átlaga 139 ezer, az adminisztratív alkalmazottaké 146 ezer, a műszaki területen szakképzett alkalmazottaké 189 ezer forint. A középvezetői munkakörökre pályázó álláskeresők átlagos fizetési elvárása 235 ezer forint, a felsővezetői pozíciókra pályázók által megjelölt fizetési elvárások átlaga pedig 382 ezer forint.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák 4 napja
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 5 napja
- Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok 1 hete
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 1 hete
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 2 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?