Kevesebb regisztrált álláskereső
Csökkent a regisztrált álláskeresők száma decemberben, az egy évvel korábbihoz képest több mint 7200-zal, a nyilvántartásban szereplők száma a decemberi zárónapon 403 439 volt olvasható az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján.
A nyilvántartott álláskeresők a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya, azaz a regisztráltak alapján számított ráta igen nagy eltérést mutat az egyes megyékben. Budapesten például ez a mutató 3 százalék alatti, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében csaknem 20 százalék. Az országos átlag 9,2 százalék.
Más módszer
Ez nem keverendő össze a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt munkanélküliségi rátával. Bár ez a ráta is a munkanélküliek arányát fejezi ki a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva, a munkanélküliek számát nem a regisztráció, hanem a kérdezőbiztosoknak adott válaszok alapján számítják ki. A nemzetközi összehasonlítás céljából ezzel a módszerrel kell meghatározni a munkanélküliek számát, arányát. A kérdezőbiztosok negyedévente 66 ezer személyt keresnek fel, azt kérdezik meg, hogy volt-e az előző héten legalább egy órányi jövedelemszerző munkájuk, s ha nem, kerestek-e rendszeresen, aktívan munkát. A válaszok alapján számítja a KSH az országos munkanélküliségi, a foglalkoztatottakra vonatkozó, és az inaktivitási adatokat.
A KSH pénteken tette közzé a múlt év szeptembere-novembere közötti időszak foglalkoztatási és munkanélküliségi adatait. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium ezeket az adatokat elemezve az MTI-nek elküldött közleményében megállapítja: a foglalkoztatottak száma 29 ezerrel volt több 2006. szeptember-november hónapokban, mint egy évvel korábban. Az inaktívak száma jelentősen, 4,9 százalékkal, 177 ezerrel csökkent. A munkanélküliek száma és rátája kismértékben emelkedett - utal rá a közlemény.
Az uniós átlag alatt vagyunk
A nemzetközi összehasonlításra alkalmas módon számított munkanélküliek száma 321 ezer volt, a munkanélküliségi ráta ezen hónapok átlagában 7,5 százalék. Az Európai Unió 25 tagállamának átlaga 2006 októberében 0,1 százalékponttal haladta meg a magyar rátát. A foglalkoztatási ráta 0,4 százalékponttal, az aktivitási ráta 0,5 százalékponttal javult ebben az időszakban.
A minisztériumi közlemény a most közzétett KSH adatok alapján megállapítja, hogy 2002. év azonos időszakához viszonyítva a foglalkoztatás 1,6 százalékkal, 64 ezer munkavállalóval bővült, a foglalkoztatási arány 1,1 százalékponttal, az aktivitási arány 2 százalékponttal javult.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A Z generáció világszerte a modern munkaerőpiac egyik legnehezebb rajtjával szembesül. Miközben a fiatalok munkanélkülisége több kontinensen... Teljes cikk
Az Európai Unióban a 15–74 éves népesség 11,7 százaléka – mintegy 26,7 millió ember – nem tudja teljes mértékben kihasználni munkaerejét,... Teljes cikk
A friss diplomások számára hét éve nem volt ilyen nehéz elhelyezkedni: a kezdő pozíciók száma 12 százalékkal csökkent. A vállalatok a bizonytalan... Teljes cikk
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja